Zenélő vonatok és Fátyol-vízesés: ünnepel a szilvásváradi kisvasút

    Az ország egyik legnépszerűbb kisvasútján hétvégén befűtik Szilvit, a gőzmozdonyt, de lehet kirándulni a szépséges Fátyol-vízeséshez, pisztrángot falatozni, bringázni, bobozni is. És akinek van mersze, akár egy sziklaodúban is éjszakázhat. Irány Szilvásvárad!

    Hagyományosan a szilvásváradi kisvasút napja jelzi: vége a szezonnak, lassan a kellemes őszi napok is elfogynak. Október 8-án rendezik az év utolsó kisvasútünnepét.

    Gyerekszínház, fúvószenekar, zenélő kisvasút

    A hazai kirándulók egyik kedvence, a Bükki Nemzeti Parkban található szilvásváradi erdei vasút ünnepel a hétvégén. Ez hazánk harmadik legforgalmasabb kisvasútja – a budapesti gyermekvasút és a lillafüredi után. Bár hossza kevesebb mint öt kilométer, gyönyörű természeti környezetben, a Szalajka-völgyben fut, és közelében sok a látnivaló is.

    Gyönyörű helyen vezet a pálya
    Galéria: Szilvásváradi kisvasút
    Fotó: Norbikapitany / Indafotó

    Október 8-án, szombaton, a Gloriett-tisztáson gyerekszínház, fúvószenekar, biciklis ügyességi bemutató és koncert várja az érdeklődőket. Emellett természetesen bemutatkoznak az erdei vasutak, lesz tablókiállítás, és a sűrített menetrendben zenélő vonatok is közlekednek majd. Befűtik Szilvit, a gőzmozdonyt, „aki" menetrend szerint fél 5-kor indul vissza Szilvásváradra. A gőzös utasait az Egererdő standján a totót helyesen kitöltők közül sorsolják majd ki.

    Kisvasút történelem

    A szilvásváradi kisvasutat eredetileg lovag Wessely Károly építtette a bükki fakitermelés megkönnyítésére, később tulajdonosa őrgróf Pallavicini Alfonz lett. Technikai megvalósítása kuriózumszámba megy mára: a nagyjából a mai helyén lévő vasútvonal mellett a Bükki-fennsíkon, 700 méter feletti magasságban is jártak a szerelvények. A legmagasabb pontja a fenti szakasznak 890 méteren volt, ezzel hazánk legmagasabb vasúti szakaszának számított.

    A kisvasút személyesen
    Galéria: Szilvásváradi kisvasút
    Fotó: noj / Indafotó

    A két pálya közti 300 méteres szintkülönbséget facsúszda hidalta át, amelyet később siklópálya váltott fel. Utóbbit úgy kell elképzelni, mintha a budavári sikló egy – persze fedetlen – kocsijára gurítanák az egész teherkocsit rakományostul. A kalandos teherszállítást a terepviszonyokon túl az indokolta, hogy 1920-tól az itteni erdőkből enyhítették a MÁV krónikus talpfahiányát, amelyet a Trianon utáni megcsappant erdőterületek okoztak. Ezért fontos volt a szállítás volumenének megtartása.

    A vasút 1953 óta szállít utasokat is. A teherszállítással 15 évvel később hagytak fel, ekkor már a fa, a mészkő és a vasérc is teherautókon gurult. Ekkor ért véget a felső szakasz és a sikló pályafutása is. Hazai viszonylatban korán megindult a nagy turistaforgalom: kirándulók tömegeit vitte a vasút a Fátyol-vízeséshez, 1978-ban már 175 ezer főt. Manapság 200 ezren keresik fel évente.

    A kisvasút hajdanán
    Akit érdekel, milyen volt a kisvasút hajdanán, valódi időutazásban vehet részt, ha megnézi az 1954-es Simon Menyhért születése című filmet, amely – kis túlzással – katasztrófafilmnek is tekinthető. Hiszen a cudar időjárással, hóviharral, természettel küzdenek meg a főhősök a Bükkben. Várkonyi Zoltán és Makk Károly rendezte, a forgatókönyvét Bacsó Péter írta, főszereplője Szirtes Ádám és Mészáros Ági (akiben Bodrogi Gyula anyósát is tisztelhetjük).

    További programok a környéken

    A Szalajka-völgy ideális kirándulóhely: a völgyben végigzakatoló kisvasút mellett természeti, kulturális és kulináris élvezetekben is részünk lehet.

    A kisvasút végállomása Szilvásvárad, és a Szalajka-völgy talán legfőbb kincse, a Fátyol-vízesés, amely 17 méter hosszú mésztufagát 18 teraszán zúdul le. Egyediségéhez hozzájárul a vízpermet jellegzetes fehéres árnyalata, amely a kalciumkarbonát-tartalmának köszönhető.

    Fátyol-vízesés
    Galéria: Szilvásváradi kisvasút
    Fotó: Norbikapitany / Indafotó

    Innen egy kiadós kaptatóval érhető el az Istállós-kői ősemberbarlang, amely a Bükk második legmagasabb csúcsa alatt fekszik. A barlang különlegességét őskori – és javarészt a faluban, az Orbán-házban kiállított – leletegyüttese adja. Barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp és a mamutagyar amulettek világviszonylatban is különlegességnek számítanak, hiszen utóbbiak a világ legrégebbi ékszerei közé sorolhatók. A ma élő rokonainál egyértelműen nagyobb barlangi oroszlántól és gyapjas mamuttól származó csontra is bukkantak a régészek az 1944 óta védelem alatt álló barlangban.

    Szilvásvárad fölé magasodik a 2000-ben átadott Kalapat-hegyi Millenniumi kilátó, amelyet 2000-ben adtak át, ide félórás sétával lehet felérni a patakvölgyből egy tanösvényt érintve.

    Az Állami ménesbirtokon él a híres lipicai ménes, amely azért került Szilvásváradra, mert ez a tájegység hasonlít legjobban a fajta kitenyésztési helyéhez, a szlovéniai Lipicához.

    A lipicai ménes a szlovéniai Lipicán
    Galéria: Szilvásváradi kisvasút
    Fotó: Lipica.org

    A Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum mutatja be a 19-20. századi erdei munka, erdőgazdálkodás eszközeit.

    Szilvásváradon kihagyhatatlan program még a pisztrángevés: az itt folyó patakok vizében tenyésztett édesvízi halak sokféleképpen elkészíthetők, ízletesek és egészségesek. A szalajka-völgyi halételek nem hasonlíthatók a Magyarországon oly gyakori mélyfagyasztott tengeri halfiléből készített fogásokhoz.

    A Szalajka-patak völgye az aktív kikapcsolódás otthona is, kerékpárkölcsönző mellett erdei kalandpark, nyári bobpálya és – télen – sípálya áll rendelkezésre. A vállalkozó szellemű túrázóknak ajánljuk az első hazai lakóbarlang, a Cserepes-kői-sziklaodúban éjszakázást, ami teljesen ingyenes, de hat hálóhelyen és egy vaskályhán kívül nincs benne semmi egyéb – így például víz sem.

    További kisvasúti programok

    Október 8., Kaszó

    Szakvezetéssel és ebéddel egybekötött kisvasutazás az Erdők Hetén Kaszón, ahol bepillantást lehet nyerni az erdészek munkájába – és a Baláta-tó különleges élővilágába. Részletek itt.

    Október 8-9., Kemence

    Újfent pályafenntartási napokra kerül sor Kemencén, ahova várják az érdeklődő önkénteseket, akik segítenének a Kisvasutak Baráti Köre által üzemeltetett vasútvonal karbantartásában. Részletek itt.

    Október 8-9., Hortobágy

    Ahogy minden októberi hétvégén, ezúttal is lesz daruhúzás a kisvasút végpontjánál. Az egész délutános program részletesen itt. Október 22-23-án kivételesen hajnalban is lesz darules, részletek itt.

    Október 9., Csömödér

    Az Erdők Hete jegyében Lenti és Csömödér között vasárnap 13.15-kor induló vonaton a Nagykanizsai Fúvószenekar ad koncertet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!