Zsuzsi 134 éves, de szombaton ismét füstöl majd

Kisvasutazás, fotózkodás, virágültetés, mazsorettek, horgászat, kirándulás, gourmet vacsora - érdemes lesz a hétvégét Debrecenben tölteni!

Folytatódik a kisvasúti napok sorozata a Travelón, ezúttal a debreceni Zsuzsi-vasútról mesélünk,ugyanis a hétvégén itt várják különlegességekkel a látogatókat.

Miért pont Zsuzsi?
A legenda szerint az első mozdonyvezető feleségéről kapta nevét a vasútvonal, az viszont biztos, hogy az első – egyébként még az 1800-as években, Münchenben gyártott – mozdony neve Zsuzsi volt. Ezt majdnem nyolcvan évvel később, 1961-ben selejtezték, amikor a pályát az eredeti, hazánkban egyedinek számító 950 milliméteres nyomtávról átépítették a sztenderdnek számító 760 milliméteres rendszerűre – a pálya egyedisége nagyon megbonyolította az üzemvitelt, az eszközök beszerzését, javítását.

Magyarország legöregebb kisvasútja

Magyarország legrégebbi keskeny nyomközű kisvasútja működik Hajdú-Bihar megye székhelyén, ugyanis 1882 óta megállás nélkül üzemel. Ahogyan az a magyar történelemben megszokott, mind a vonal hossza, mind a jellege többször változott. Kezdetben hosszabbították – egészen a Debrecentől 49 kilométerre fekvő Nyírbéltekig – majd rövidítették, mai állapotáig a megyeszékhely közigazgatási területéhez tartozó, a központtól 16 kilométerre levő Hármashegyaljáig.

Zsuzsi ünnepi díszben
Galéria: Zsuzsivasút napja
Fotó: Zsuzsi Erdei Vasút / Facebook

Külön érdekesség, hogy eredetileg faszállításra építették, ezt később a környező tanyák lakóinak szállításával egészítették ki, majd – hogy részesüljön a gazdasági vasutak támogatásából – 1939-ben gazdasági vasúttá nevezték át. 1977-ben a teljes megszüntetéstől az úttörővasúttá minősítés mentette meg, ezen időpont óta működteti a DKV, a Debreceni Közlekedési Vállalat. 1995-ben ismét a helyieknek kellett kiállniuk kedvelt kisvasútjuk mellett, így megint elkerülte a bezárást, 2011-ben azonban felújították, új megállókat is kialakítottak rajta.

Így bulizik Zsuzsi

Debrecen központjából, a Hétvezér utcától indulnak majd 2016. április 23-án, szombaton, a Zsuzsivasút napján a szerelvények, és menetrend szerint öt forduló lesz majd, az első 8.55-kor, az utolsó 15.10-kor indul. Visszafelé Hármashegyaljáról 10 órakor indul az első, 17 órakor az utolsó vonat. Idén először fűtik be a kisvasút 2006-ban beszerzett gőzmozdonyát, a füstfelhős kirándulás 10 órakor indul és 12.45-kor fordul vissza. A vonatok a 16 kilométert ötven perc alatt teszik meg.

Füstfelhőd kirándulás Zsuzsival
Galéria: Zsuzsivasút napja
Fotó: Zsuzsi Erdei Vasút / Facebook

A kisvasúti nap programjai a külső végállomáson, Hármashegyalján várják az érdeklődőket, hagyományosan néptáncbemutatóval kezdődik a műsor, majd gyermekszíntársulat ad elő egy produkciót, végül a nyíradonyi mazsorettcsoport lép fel. Ezek mellett lesz fotózkodás a mozdonyon, a végállomási Természet Háza körbeültetése virágokkal – a Föld Napja jegyében –, és kizárólag szombaton él a különleges ajánlat, hogy ha ketten együtt váltanak jegyet a vonatra, mindketten féláron tehetik.

A vasútvonal végállomásánál fel lehet menni a 2014-ben épült, 25 méteres hármashegyi kilátóba, amely a 151 méteres dombcsúcs tetején magasodik – ne feledjük, az Alföldön járunk, ez nem Liechtenstein. Itt található a Koppány völgye kalandpark, ahol a több nehézségi fokozatú kalandpályák mellett akár íjászkodni, paintballozni, vagy quadozni is lehet. Sőt, kedvező áron egy egyszerű menüt is elfogyaszthatunk.

További programok: horgásszon, kiránduljon, falatozzon

A kisvasúti nap forgatagából kiszakadva a nyugodtabb hobbik kedvelői akár a Hármashegyi-horgásztó partján horgászhatnak – többféle jegy váltható –, nekik fontos információ, hogy a pontytelepítésre került sor! A tó környékén az elmúlt időben több pihenő megújult, s szerencsére a bő csapadékhullás miatt a vízszint is visszaemelkedett.

Hármashegyi horgásztó
Galéria: Zsuzsivasút napja
Fotó: Hármashegyi Sporthorgász Tó / Facebook

Történeti régészeti szempontból kiemelten védett emlék a Csereerdő megállóhely közelében található szarmata védvonal, az Ördögárok sáncrendszer. A vasút és a 48-as út mellett, egy szakaszon korhűen helyreállított hegyes dárdasor az Alföld védelmét látta el a középkor elején, hogy elejét vegye a folyamatos támadásoknak. A 2-4 vonalban futó karók közt ráadásul másfél-három méter mély árok húzódott, amelyek együttesen hatékonyan tartották távol a nem kívánt betolakodókat.

Erdészlak megállótól panorámaút vezet a törökdúlás során elpusztult Árpád-kori település, Fancsika romtemplomához. A Templomhegynek hívott területen 1920-as években találták meg a középkori maradványokat, a XII. századi épület maradványait hitelesítik az itt talált, II. Béla korából származó, királyi veretű rézpénzek is. Szintén a közelben áll az Erdőspusztai Bemutatóház, amely egy 15 hektáros füvészkertben működik, ahol elsősorban fás szárú növényeket lehet látni.

Debrecen központja
Galéria: Zsuzsivasút napja
Fotó: Darinko / Facebook

Akinek mindez nem elég, természetesen hazánk második legnagyobb városának központjában is bőven találhat programot, látnivalót. A rengeteg közül csak egyet említünk, ami ráadásul a kisvasutazásban elfáradt éhes kirándulóknak is jól jön: Legendák Éjszakája, ahol három híres debreceni séf öt fogásos gourmet vacsorát ad.

Újabb cikkünk ebben a témában:

II. Rákóczi, Morgó és Vili – kisvasúti nap lesz Kismaroson
Magyarország harmadik legnagyobb forgalmú kisvasútja Budapestről még jól megközelíthetően, de már nem veszélyesen közel működik: a Börzsöny oldalában pöfögő szerelvények valóban a nyugodt, békés természetbe repítik az utasokat. Május 7-én szombaton kisvasúti napot tartanak itt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek