Januárban Budapesten vonulnak fel a világ rangos cirkuszművészeti produkciói

A szervező Nemzeti Cirkuszművészeti Központ keddi közleménye szerint a kétévente megrendezett rangos nemzetközi seregszemlén idén több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról - írja az MTI. 

A hatszoros jojóvilágbajnok, Shu Takada is a szereplők közöttForrás: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 9-én nulladik nappal, a Baross Imre Artistaképző Akadémia Diótörő diadala című előadásával indul a Hippodromban. A hivatalos program másnap, január 10-én kezdődik a Fővárosi Nagycirkuszban egy Hollywoodot idéző Red Carpet Show-val, amelyen ünnepélyes keretek között vonulnak be a cirkuszfesztivál artistaművészei.

A hat nap során a nézők láthatják a Red, a Green és a White Show-t is, majd a záró estén, január 15-én lesz a gálával egybekötött díjátadó ünnepség. A produkciókat nemzetközi és magyar zsűri egyaránt pontozza, a nagydíjak között arany, ezüst és bronz fokozatot is odaítélnek, átadják az Európa-díjat és különdíjakat is kiosztanak.

A Vajdahunyad vára ad otthont a Csodálatos cirkuszvilág című nemzetközi cirkusztörténeti kiállításnak, amely január 11-én nyílik. A tárlat tizenöt ország közös rendezvénye, amelyen először lesznek együtt láthatók a magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák relikviái, a cirkuszi képző- és filmművészet jeles alkotásai, valamint a nemzetközi cirkuszi örökség legizgalmasabb külföldi gyűjteményei.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek