Karácsony másnapján és január 1-jén is nyitva lesz a Renoir-kiállítás

Szeptember végi megnyitása óta csaknem kétszázezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítására - tájékoztatta a múzeum az MTI-t kedden.

RenoirForrás: Lakatos Péter/MTI

A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum karácsony másnapján, a két ünnep között és az újév első napján is nyitva tart, és egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt - közölték.

Forrás: Shutterstock

A január elejéig nyitva tartó A festő és modelljei című nagyszabású tárlaton Pierre-Auguste Renoir csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség, köztük olyan főművekkel, mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások.

A francia impresszionista festőnek szentelt első magyarországi bemutató kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.

A népszerű tárlaton első alkalommal látható együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változata, amelyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben került a Szépművészeti tulajdonába.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek