Megvan a pontos dátum, mikortól metrózhatunk a Deák Ferenc térig

Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik: január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. Ez azt jelenti, hogy az átadás után Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró - közölte a BKK.

Már nem kell sokat várni a következő szakasz átadására - illusztrációForrás: Facebook/BKK - Budapesti Közlekedési Központ

Az átadás napján, január 23-án a pótlóbuszok napközben még a Kálvin térig közlekednek, 21 órától pedig az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig pótlóbusszal lehet majd utazni.

Az összegzés szerint, hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár majd a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal közlekedhetünk.

Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. A Nagyvárad téren - az állomás felújítása miatt - továbbra sem állnak meg a szerelvények. A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg.

Az M3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be, várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használatba vehetjük - ígéri a BKK.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek