Orvosi lézerrel vették kezelésbe a budai oldal híres oroszlánjait

A legutóbbi hírek és a BKK közleménye szerint, az, hogy a Lánchíd budai oroszlánjait már orvosi lézerrel is tisztítják, azt jelenti, hogy a pesti kőoroszlánokhoz hasonlóan nemsokára a végső fázisba lépnek a restaurálási munkafolyamatokat tekintve. Persze még így is le vannak maradva a pesti hídfő oroszlánjaihoz képest, mivel azokat már megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre.

Szemerey-Kiss Balázs restaurátor lézeres technológiával tisztítja a Lánchíd budai hídfőjén álló oroszlánok egyikétForrás: MTI/Kovács Tamás

A budai kőóriásoknál a fertőtlenítés és az aprólékos feltárás után az orvosi lézert használják a legmélyebben lévő szennyeződések eltávolítására. A munka befejeztével a szükséges megerősítések után a szakemberek elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket.

Amint a közleményben írták, illetve a www.lanchid.hu weboldalon is olvasható, az újpesti műhelyben dolgozó restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek.

Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt "elgipszesedik", megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre, például száj vagy a hajlatok környékére, ahol a környezeti hatások még sötétebbé tették az oroszlánok felületét.

Egy alapos fogmosás is kell...Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az összegzés felidézi, hogy a sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról. A szobrokat az útpálya elkészülte után ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek