Alapos fürdetés után restaurálják a Lánchíd oroszlánjait

Hónapok óta dolgoznak a restaurátorok a Lánchíd hídfőit díszítő kőoroszlánokon egy újpesti műteremben. Az egyenként több mint tíz tonnás szobrok alapos „ráncfelvarráson" esnek át, és 2022 decemberére megszépülve térnek vissza a helyükre, adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ egy közleményben.

A restaurátorok először felmérik, hogy milyen állapotban vannak a Lánchíd oroszlánjai. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik", megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, ezért elsőként meg kell tisztítani a szobrokat. Közben vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre – például a száj vagy a hajlatok környékére –, ahol a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. Ezután újabb mosás és fertőtlenítés következik.

A letört elemeket kiegészítik, javítják például a kitört fogakat, de csak olyan részeket pótolnak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek.Forrás: Gyurika/Wikipedia

A szakemberek azt is feltárják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Ehhez kalapáccsal kell végigkopogtatniuk az oroszlánokat. Részletes hibatérképet készítenek, amelyen jelölik, hol vannak repedések, vagy javításra szoruló részek. A szobrok vizsgálatát, valamint a nagy porral és fröcsköléssel járó tisztítási munkákat még szabadtéren végzik el. A szobrokat csak ezután viszik a műterembe, ahol pótolják a hiányzó darabokat, és elvégzik a szükséges javításokat.

A kisebb hibákat különleges habarccsal hozzák helyre, és már kiválasztották azt a kőkiegészítő anyagot is, amely színében is illik az oroszlánokhoz. A letört elemeket kiegészítik, ehhez szükség szerint szénszálas illesztéseket készítenek – így javítják majd a kitört fogakat. A restaurátorok csak olyan részeket pótolnak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építenek be például olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozik az is, hogy a szobrok felszínéről nem tüntetik el az idő nyomait, megtartják például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén természetesen keletkeztek.

A pesti oroszlánok restaurálásán már a műteremben dolgoznak a szakemberek. Mivel a vizes technológiával elvégzett tisztítás folytatására tavasszal lesz újra lehetőség, a budai oroszlánok kint, szabadtéren töltik a telet.

Jövő decemberben térnek vissza a több mint tíztonnás oroszlánok

A sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. Az elemek tömege egyenként 2,8 tonna, 5,5 tonna és 4,3 tonna. Egy kőoroszlán összesen tehát 12,6 tonna, vagyis valamelyest nehezebb, mint egy alacsonypadlós, városi autóbusz utasok nélkül.

Mivel a mészkő felszíne a környezeti hatások miatt elszíneződik, elsőként megtisztítják a szobrokat.Forrás: BKK

A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat augusztus elején, a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a helyszínről, miután a kőelemeket egyesével, toronydaruval leemelték a háromméteres gránittalapzatukról. A szobrok ugyanúgy három részben, de megszépülve kerülnek vissza a helyükre 2022 decemberére. Az oroszlánokat az eredeti helyükön, a talapzatukon állítják össze a kiválasztott kötőanyaggal, és a végső felületvédelemmel is a helyszínen látják majd el őket.

Így szépül a Lánchíd

A Lánchíd felújítását idén tavasszal kezdte a kivitelezést elnyerő A-Híd Zrt. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart. Jelenleg ütemterv szerint halad a láncok rozsdásodás elleni védelme, valamint az új acél pályatáblák beépítése. Az elöregedett vasbetonpályát már a parthoz közelebbi szakaszokon bontják. A híd felszeletelése és a régi szerkezet eltávolítása változatlanul két irányba történik, vagyis a szakemberek felváltva közelednek a pesti és a budai Duna-parthoz.

Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart.Forrás: Markus Fischer/pixabay.com

A két pillér között már elbontották a járdákat, ezek helyére a következő hónapokban szintén új acélszerkezetet építenek be. Már betonozzák a Lánchíd budai hídfőjénél az új aluljáró vasbeton szerkezetét, amely az átépítés után tágasabb és sokkal beláthatóbb lesz. A pesti hídfőben ugyancsak elbontották az aluljáró felét. Ezen a területen egy nagynyomású gázcső kiváltása is megtörtént, a talaj helyreállítása után pedig már hozzáláttak a betonozáshoz.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb mérföldkövei pedig ezen a linken, egy idővonalon érhetők el.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek