Teszteltük! Így működik a BKK új alkalmazása

Az utolsó hivatalos teszteléseket követően február 14-én, hétfőn megkezdődött a BudapestGO bevezetése, és február 15-én, kedden már meg is jelent többek között a Google Play alkalmazásáruházban is.

Minden egy helyenForrás: bkk.hu / budapestgo / Travelo.hu

Ezen cikk írója már le is töltötte az appot, mivel újfent szembesült azzal, hogy a papíralapú bérlete sikeresen lejárt. És mivel a közelben nincs se automata, sem pedig ügyfélszolgálat, úgy döntött, hogy saját maga tapasztalja ki, miben több ez az új app, mint a korábbi Futár alkalmazás.

Először is, míg a Futár csupán egy hagyományos utazástervező volt, addig a BudapestGO egybe olvasztotta a tervezőt és a mobiljegy-alkalmazásokat, illetve a BKK Info appot, ami pedig az aktuális forgalmi helyzetet ismertette. Most mindez egy helyen van.

Vagyis az új applikációval egyetlen felületen lehet utazást tervezni, jegyet vásárolni, vagy tájékozódni az aktuális forgalmi információkról.

Természetesen nem mehet minden zökkenőmentesen, és az átállás nem az egyik napról a másikra megy, így az alkalmazást folyamatosan frissítik, a közösségi oldalakon beérkező észrevételeket pedig ellenőrzik. A digitális vonaljegy már megjelent az appban, az időalapú jegyek, mint a 30 és a 90 percesek pedig márciusban érkeznek majd.

Forrás: BKK - Budapesti Közlekedési Központ / Facebook.com

A kedvenc járatokra és megállókra vonatkozó értesítéseket is testre lehet majd szabni. Lehet választani konkrét napot, időintervallumot, járatszakaszt, vagy az is beállítható, hogy kizárólag a késésekről érkezzen push üzenet a képernyőre - olvasható a sajtóközleményben.

A mi egyik kedvenc lehetőségünk a widget funkció, aminek használatával a megvásárolt jegy vagy bérlet kirakható a telefon főképernyőjére, azaz egy kattintással elérhető, érvényesíthető vagy bemutatható. Se ez a lépés, sem pedig a regisztráció nem volt kacifántos, és nálunk a 15 napos, félhavi bérlet megvásárlása is zökkenőmentesen ment, bár meg kell hagyni, hogy február 15-én délelőtt ismerkedtünk az appal, és nem hétfőn este vetettük rá magunkat. Szintén jónak tartjuk, hogy a rendszer jelzi majd, ha a bérletünk lejár, és ha beállítjuk, akkor automatikusan újra vásárolja számunkra. De ez még a jövő szele, majd meglátjuk hogyan vizsgázik a profi felhasználók előtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek