Tanulmány készül a Gellért-hegyi sikló világörökségi panorámára gyakorolt hatásáról

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A cég külső szakértőket kért fel a tanulmány elvégzésére, hogy a tervezett felvonónak a helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásait vizsgálják. Ennek részeként a kulturális, történelmi, régészeti, valamint a táj- és természetvédelmi szempontokat egyaránt megvizsgálják és további javaslatokat is tesznek a beruházó részére.

IllusztrációForrás: CC BY-SA 2.5 HU/orban.lorant/Wikipedia

A Tabánból a Gellért-hegyre vezető Gellért-hegyi sikló építése néhány hónapon belül elkezdődhet. A sikló bejárata a Rác fürdő mellől nyílna, és egészen az Orom utcáig, egy 100 méteres szakaszon a föld alatt közlekedne, majd ezután egy 4,5 méter magasban megépülő pályán haladna a Citadella sétánynál megépülő fogadóállomásig.

Budapest, benne a budai Várnegyeddel, a Duna két partjával és az Andrássy úttal a világörökség része, mint a világ egyik legszebb panorámájával rendelkező város.

A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb turisztikai látványpontokból – többek között a Margit hídról, a Parlament mellől, a Vigadó tértől, a és az Erzsébet híd lábától – hogyan fog látszódni a felvonó, mennyiben befolyásolja a meglévő panorámát" – mondta el Walton Imre, a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője.

A vizsgálatot a sikló megvalósítására létrehozott projektcég, a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. készítteti azzal a céllal, hogy a fejlesztés az UNESCO előírásainak is minden tekintetben megfeleljen – közölte a cég a turizmus.commal.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek