Az újbudaiak teret nevezhetnek el Törőcsik Mariról

Újbuda Önkormányzata szeretne méltó emléket állítani Törőcsik Mari színművésznek, aki életművének, valamint Újbuda iránti kötődésének, szeretetének és ragaszkodásának elismeréseként érdemelte ki a kerület díszpolgári címét.

Törőcsik Mari a Makk Károly filmrendező 87. születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójábanForrás: Zih Zsolt/MTVA Fotóarchívum/MTI

A XI. kerület képviselő-testülete idei utolsó ülésén úgy döntött, kezdeményezi a fővárosnál, hogy közterületet nevezzenek el a tavasszal elhunyt legendás művészről. Azt azonban az újbudaiak dönthetik el, hogy melyik helyszín lenne erre a legméltóbb.

A javaslatok között szerepel az Etele tér, a Függetlenségi Park, a Feneketlen tó körüli terület, valamint az Etele park át-, illetve elnevezése is. A szavazás részleteiről hamarosan tájékoztatják a kerület lakóit, de úgy tervezik, hogy interneten, levélben, de akár személyesen is leadhatják javaslataikat január végéig.

Törőcsik Mari háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Újbuda Díszpolgára, és éveken keresztül a lakott a XI. kerületi Vincellér utcában - olvasható az Önkormányzati Sajtószolgálat oldalán.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek