Még sétarepülésre is regisztrálhatunk a Budaörsi Airshow ideje alatt

A Budaörsi Repülőtéren idén is hatalmas felhajtást szeveznek a Budaörsi Airshow keretében, melyet 2021-ben immár harmadszor rendeznek meg. Augusztus 21-én minden a repülésről fog szólni a területen. Az érdeklődők láthatnak majd légibemutatókat, repülőgép és helikopter különlegességeket, oldtimer és harci gépeket, de lesznek családi és gyermekprogramok is - olvasható a program Facebbok-oldalán és hivatalos weboldalán, ahol a regisztrációs linkek is megtalálhatók.

2019-es felvételForrás: Budaörsi Airshow / Facebook.com

Viszont arra több esetben is felhívták a szervezők a figyelmet, hogy bár a rendezvény ingyenesen látogatható, az aktuális jogszabályok alapján érvényes védettségi igazolványhoz kötött. Ez egyébként így volt már a július elején lezajlott Repülőterek Éjszakája eseményen is. 

Az Airshow 10 órakor egy megnyitóval kezdődik, majd ejtőernyős bemutatót láthat a közönség, de tiszteletét teszi a programokon Veres Zoltán és Rohács Tamás műrepülő, illetve Besenyei Péter műrepülő világbajnok is, akik különleges bemutatókkal érkeznek.

Megjelenik majd az égen a Retro Sky Team, láthatnak Boeing 737-800-as gépet, helikopteres-, műrepülő és ejtőernyős bemutatókat, oldtimer és harci repülők kiállítását, Bungee Jumping ugrást helikopterből, a gyerekek átélhetnek egy cukorkaesőt, a nap zárásaként pedig 17:25-kor láthatják majd az említett Boeing 737-800 áthúzást, ami sugárhajtású JET kísérettel érkezik. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek