Avar kori temetőre bukkantak a 17. kerületben

A Várkapitányság Zrt. régész kollégái, György László és Havasy Orsolya június 29. és július 9. között Budapest 17. kerületében próbafeltárást végeztek Rákoscsaba-Újtelep környékén egy nagyberuházáshoz kapcsolódóan - derül ki az intézmény Facebook-bejegyzéséből.

A régészeti kutatás során egy avar kori temető részlete került napvilágra. A feltárt sírokban nők, férfiak és gyermekek maradványai feküdtek. Mellékletként kerámiaedényeket, orsógombot, üveggyöngyökből fűzött nyakláncot, vaskéseket és vascsatokat helyeztek a halottak mellé.

A 2. sír egy avar harcos végső nyughelye lehetett, amit a férfi csontváz mellett talált háromélű vas nyílhegyek és egy szablya/kard jelez. A sírba helyezett tárgyak közül még érdemes megemlíteni egy csont bogozót, illetve egy faragott csontkorongot, amely feltehetően a kard markolatát díszítette. A 9. sírban egyéb mellékletek (vaskés, vascsat) mellett egy – a korszakra jellemző – bronzveretekkel díszített öv maradványa került elő.

A kard és az övveretek felszedésénél restaurátorok szaktudására is szükség volt, és külön köszönet illeti Kardos Sándor fémkeresős-önkéntest, aki szabadidejét feláldozva már több ásatáson is segítette a  munkát. 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek