Átadták a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát

Az épület a vallási funkciója mellett egy különleges szerkezetnek köszönhetően közösségi és kulturális térként is funkcionálhat, ahol koncertek és más programok is várják az érdeklődőket. A kormány támogatásával, 3,2 milliárd forintból felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga várhatólag júliusban fogadja majd az érdeklődőket, és ezzel egy időben már az Együttélés Háza kiállítás is látogathatóvá válik majd - adja hírül a metropol.hu.

A zsinagóga még a felújítás előtt, 2014-benForrás: Thaler Tamas/commons.wikimedia.org

Az épületben több különlegesség is helyet kapott, a tóraolvasó emelvényt például hidraulikus szerkezettel lehet emelni és süllyeszteni, így akár koncertek befogadására is alkalmas lesz a megújuló zsinagóga. Ezen kívül több olyan helyiség is készült, mely különböző rendezvényeknek adhat majd otthont: kávéház, szalontér, konferenciaterem, szemináriumi szobák létesültek. A harmadik emeletre állandó kiállítás kerül, mely a magyarországi zsidók életét mutatja be, ráadásul egy „időkapszula" segítségével 1740-be utazhatunk.

Az épületet eredetileg Otto Wagner tervezte, az imaház 1869 és 1872 között közadakozásból épült, de évtizedeken keresztül állt romos állapotban a második világháború után, mert egyre kevésbé használták. A hozzá csatlakozó bérlakásban 1980-ig laktak, amikor életveszélyessé vált az háztömb. A következő 10 évben a hitközség eladta a területet, és csak 2006-ban kapta vissza, majd évekig tartó tervezés után az utóbbi években kezdték meg a teljes felújítását.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek