Nézze, hogy ropják a táncot a kihíváshoz csatlakozó rendőrök

Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Siófoki Állatvédő Alapítvány csatlakozott a Jerusalema-kihíváshoz, most pedig arról számolunk be, hogy a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya is beszállt a táncba.

Budapest legszebb helyszíneit választottákForrás: facebook.com/1625295504364187

Mint a BRFK Információs Portál Facebook-oldalán írja, ma van Sárkányölő Szent György napja, mely egyben a Rendőrség napja is. Ebből az alkalomból osztották meg a videót, amibe "beletették lelkünket-szívünket."

"Igen, bévés kollégáink után mi is csatlakoztunk a Jerusalema táncos kihívásához, amely dal a dél-afrikai Master KG és Nomcembo szerzeménye. Ezzel a videóval szeretnénk megmutatni nektek azt az egységet, összetartozást amit jelent nekünk a nagy kék családunk" - olvasható a bejegyzésben.

A posztból az is kiderül, hogy a videóban a BRFK 52 hivatásos rendőre és rendőrségi alkalmazottja szerepel, akik munkaidő után szabadidejükben tanulták be a koreográfiát. A kihívásban résztvevő kollégákat az egész rendőrség támogatta munkájukban, karöltve a rendőrség fotósaival, videósaival és informatikusaival.

"A helyszínek önmagukért beszélnek, Budapest a leges legszebb város a világon, és néhány magyar néptánc lépéssel belecsempésztük hagyományainkat is a produkcióba" - zárják a posztot. A videót itt láthatják.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek