Sétányt alakítanak ki a pesti alsó rakparton a Parlament és Margit híd között

Számos európai városhoz hasonlóan Budapesten is megvalósítható egy zöldebb, élhetőbb, az autók mellett a gyalogosoknak, sétálni vagy biciklizni vágyóknak is biztonságos teret hagyó rakpart – fogalmazott Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester posztjában arról írt, hogy a rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti szakaszon kezdik el, a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével.Hozzátette, hogy a tervek tavalyi év elején érkeztek be a hivatalba, de mivel ezek még az előző városvezetés elképzeléseit tükrözték, és nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, ezért a projekt áttervezése mellett döntöttek. Ennek során szélesítették a járdát, növelték a forgalomcsillapított szakasz hosszát, kivették a szalagkorlátot az útpálya mellől, és talajkapcsolatos fák ültetését kérték.

A meglévő út felújításával egy időben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak ki a forgalom 30km/h-s csillapításával.

Forrás: Shutterstock / Készítette: frantic00

A gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszának kialakításához fog illeszkedni, gránit kockakő burkolattal, emellett a projekt során 35 db talajkapcsolatos fát is ültetnek a sétány mentén. Hogy a sétánynak helyet tudjanak biztosítani, a Markó utcai lehajtó támfalát is átépítik a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével.

"Bár elkötelezettek vagyunk a kerékpározás feltételeinek javításán, a rakpart ezek szakaszának szűk keresztmetszete nem teszi lehetővé a kerékpársáv kialakítását, így a kerékpárosok továbbra is a felső rakpartot tudják igénybe venni a biztonságos közlekedéshez" – fogalmazott a főváros polgármestere. Az építkezés ütemterv szerint idén júniusban kezdődik, és várhatóan 2021. december 31-én ér véget.

A villamos egykor egy töltésen haladt, alatta raktárakat alakítottak ki, így a hajókról lepakolt áru gyors és biztonságos raktározását is meg tudták oldani. A Március 15. téren még ma is lehet ezeket a raktárakat látni.Forrás: Indóház Online / Fortepan
Sétáljon a pesti rakparton úgy, ahogyan egykor hajósok és tengerészek tették!
Tudták, hogy az egykori MAHART-székház tetejére világítótornyot is terveztek? És azt, hogy Budapest egykor igazi tengeri kikötő volt, és tulajdonképpen még ma is annak számít? Ha valakit a hajózásban nemcsak a vízen ringatózás élménye hoz lázba, de annak története, legendái is, és a vízen úszó monstrumoknak már a látványa is lenyűgözi, az szeretni fogja a Budapest Beyond csapatának Horgonyt fel! névre keresztelt sétáját, amelyhez mi még az ősszel csatlakoztunk. Olvassanak tovább erre!

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek