Most önök mesélhetnek és tarthatnak tárlatvezetést a Belvárosi Plébániatemplomban

A járványhelyzet miatt a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban idén nem tudják úgy megszervezni az Idegenvezetők Világnapja alkalmából tartott ingyenes vezetéseket, mint azt általában február végén szokták. Idén egy másik formát találtak ki rá, hogy ne kelljen teljesen elhalasztani a programot.

Forrás: Belvárosi Plébániatemplom / Facebook.com

Az ötlet az, hogy az érdeklődők egy fordított tárlatvezetésen vehetnek részt február 22-én és 23-án. Ez azt jelenti, hogy az időpontok alatt ezúttal nem a tárlatvezető beszél majd az épület értékeiről, a templomhoz kapcsolódó híres emberekről és történelmi eseményekről, a templom hitéletben betöltött fontos szerepéről, hanem a hívek, a látogatók mondják el saját templomi élményeiket - olvasható a templom Facebook posztjában, ahol e jelentkezési űrlap elérhetősége is megtalálható.

A szervezők várják tehát azon személyek jelentkezését, akiknek van valamilyen kapcsolódó története a Belvárosi Plébániatemplomhoz: itt volt a keresztelőjük, esküvőjük, szüleik esküvője, ide jártak hittanra, és minderről olyan fotókat is tudnak mutatni, amelyeken szerepel a templom épülete, a belső tér. A jelentkezés elfogadása után az egyeztetett időpontban történhet meg a látogatás. A történet elmesélését követően a vendégek (maximum 2 fő / történet) felmehetnek a tavaly nyáron megnyitott toronykilátóba is.

A világnap alkalmából a templom tart továbbá online közvetítéseket a templomról a Facebookon és más platformokon többek között angol, magyar, német és orosz nyelven, illetve február 25-én egy Zoom előadást a templom 2021. évi látogatóforgalmi terveiről és a zarándoklati lehetőségekről.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek