Napozóágyas szabadidőpark nyílik a Pál-völgyi barlang közelében

A II. kerületi önkormányzat szabadidőparkot alakít ki a Csalit utca – Csatárka út – Szikla utca által határolt területen fekvő három, korábban elhanyagolt telken. A látványtervek a környékbeliek véleményének figyelembevételével készültek – olvasható a budai kerület weboldalán

Forrás: masodikkerulet.hu

A közösség igényeinek megfelelően tehát nem alakítanak ki sütögetőt, sem szökőkutat, ugyanakkor a legelső terveket kiegészítették padokkal és napozóágyakkal. A már továbbfejlesztett tervek szerint lesz fitneszpark, geológiai és növénybemutató kert, egy játszótér óriáscsúszdával és ivókúttal, de felállítanak egy konténerépületet is büfével és mosdóhelyiséggel együtt. A négylábúakkal kiegészült családoknak lesz külön kutyafuttatójuk, a sportosabbak rekortán futószőnyegük, a gyerekek pedig egy KRESZ-parkban tanulhatnak meg közlekedni.

A Szépvölgyi útról megközelíthető Pál-völgyi-barlangrendszer Magyarország leghosszabb (32 050 méter) barlangja, a közelében alakítják majd ki az új, budai szabadidőparkotForrás: VinceB / Wikipedia

Január végén már elkezdődtek a geodéziai mérések és az előkészítő munkálatok a helyszínen, februárban a pontosabb mérések elvégzéséhez szükséges tereprendezés keretében eltávolítják a kiszáradt fákat és a bozótost. Őrsi Gergely polgármester a környéken élőknek február 1-én online találkozón mutatta be az átdolgozott terveket, ahol közösen vitatták meg a továbblépés lehetőségeit. A lakók újabb javaslatainak és kéréseinek egy részét szintén beépítik a tervekbe, hogy egy mindenki által örömmel és elégedettséggel használt park jöjjön létre a II. kerületben – olvasható a Budai Polgár februári számában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek