Ezeket a budapesti épületeket jelölték az építészek Oscar-díjára

A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A díjat az Oscar-díjhoz is szokták hasonlítani. A kiválasztási folyamatban a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, és ezzel hivatalos jelöltté vált. 

A Puskás Aréna jelenleg Magyarország legnagyobb befogadóképességű létesítményeForrás: OD Pictures - Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt./Wikipedia

A Puskás Arénát tervező Középülettervező Zrt.-nek (KÖZTI) nem ez az első jelölése: korábban a Papp László Sportarénának is sikerült a hivatalos jelöltek közé bekerülnie. A Puskás Aréna 52 méter magas,  alapterülete 208 000 négyzetméter, már méretével is karakteresen formálja a városképet. Az épületet 3 évig tervezték, majd ugyanennyi idő alatt építették fel, és 2019-ben adták át. Az Aréna mellett az idei jelöltek között van még a MOME Campus és a Gyarmati Dezső Uszoda is.

A Mies van der Rohe-díj versenynaptára szerint 2021 elején az első kör jelöltjeit, vagyis a 2018 és 2020 között épült projekteket hozzák nyilvánosságra. 2021 szeptemberében a második fázis jelöltjeit, vagyis a 2020 és 2021 között épült projekteket jelentik be.

Az 1886 és 1969 között élt német–amerikai építészről, Ludwig Mies van der Rohéról elnevezett díjat 1988-ban adták át először. Az elismeréssel a kortárs építészet területén születő legkiemelkedőbb európai projekteket díjazzák – írja a welovebudapest.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek