Budapest lerombolt épületeit kelti életre régi fényképekből egy magyar animációs stúdió

A különleges animációs sorozat első részében teljes pompájában látható a régi Nemzeti Színház, a pesti alsó rakparton a Hungária Nagyszálló, az első, avagy régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom, a Kálvin tér és a Lloyd-palota, ami a főváros legszebb klasszicista stílusú palotája volt.

Forrás: Animatiqua / Fortepan

A magyar kreatív stúdió Budapest eltűnt épületeit keltette életre, melyek most nemcsak fotóként bukkannak fel, hanem a képek filmmé változtak. Így mozdul meg a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen lévő, 1879-82 között épült Honvédelmi Minisztérium épülete is. Kallina Mór terveinek leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula, a Háború és Béke allegorikus szobra. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságáig.

Forrás: Animatiqua / Fortepan

A sorozat egyediségét az adja, hogy ezekről a helyekről most először mozdulnak meg a fotók.

A szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében az Animatiqua stúdió azt írja, hogy a film legnagyobb különlegességét az a paradox hatás adja, amikor a néző azt érzékeli, hogy mozog a Duna a régi Erzsébet híd alatt, hogy a felhők hol lassabban, hol gyorsabban szállnak, csobog a szökőkút, felbukkan egy kismadár, egy autó vagy a Dunán egy hajó. Így egy teljesen más világba csöppen a néző, mintha csak egy álló képet nézne, ráadásul egy olyan korszakba, ahol a legtöbben még nem is éltünk. 

Forrás: Animatiqua / Fortepan

"A technológia, amivel ez a film készült Magyarországon nem megszokott, általában a hollywoodi filmeknél vannak ilyen trükkök. Egy videóból bármikor tudunk állóképet csinálni, de fordítva ez nem igaz. Egy fényképből videót csinálni már egy komolyabb technikai tudást igényel" – idézi a közlemény Kondacs Andrást a stúdió alapítóját és egyben az ötlet gazdáját. A filmek forrásához a Fortepan képeit használták fel, mivel őket találták a legmegbízhatóbb és leghitelesebb forrásnak.

"Ez egy sorozat része lesz. Dupla trilógiában gondolkozunk, azaz 2x3 részben, mert nem csak az eltűnt épületeket, hanem az épület részletek – kupolák, lépcsőházak, teraszok – is csodálatosak. Elsőre olyan épületeket vettünk alapul, ami talán a legfájóbb az embereknek" – tette hozzá az animációsfilm-rendező.

Forrás: Animatiqua / Fortepan

 

Forrás: Animatiqua / Fortepan

 

Forrás: Animatiqua / Fortepan

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek