Már most lefoglalhatjuk a helyünket a kanapén a Zene éjszakájának programjára

A Budapesti Fesztiválzenekar évek óta megrendezi azt a koncertsorozatot, mellyel Budapest 1873-as megszületését, vagyis Pest, Buda és Óbuda egyesülésének évfordulóját ünnepli. A zene éjszakájának hagyományai szerint a klasszikus zenének nem klasszikus helyszínek adtak otthont, ezzel is jelképezve az összetartozást.

Idén, alkalmazkodva a helyzethez a három tervezett koncertet online térbe helyezik, és élő közvetítésként nyújtják át a hallgatóságnak november 17-én, 20 órától. A koncerteket az Akvárium Klubból közvetítik majd, és a BFZ honlapján, illetve YouTube-csatornáján, valamint az Énbudapestem Facebook oldalán lehet majd követni. A programhoz figyelmeztetést is bekapcsolhatunk a videómegosztó oldalán, így biztos nem felejtjük el, hogy mikor kell "elfoglalnunk" a helyünket.

Az első, körülbelül 20 perces koncert előadói a Fischer Annie-ösztöndíjas fiatalok lesznek, a második és a harmadik koncertet pedig a Budapesti Fesztiválzenekar művészei adják elő. Az egész program kicsivel több mint másfél órás lesz a szünetekkel együtt, melyek ideje alatt Mona Dániel tart átvezető beszélgetést - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Címlapkép forrása: Énbudapestem / Facebook.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek