A jövő városát építik ebben az új digitális központban

    Az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban nyílt meg szeptember 15-én délelőtt. A központ úgy mutatkozott be, mint a hely, ahol egyebek mellett a robottechnikát, a 3D nyomtatást és az okostechnológiákat is megismerhetik az iskolások, hétvégente pedig az érdeklődő családok – olvasható az MTI hírében.

    Forrás: EDU&FUN Digitális Élményközpont / Facebook.com

    A központban szervezett programok várják majd az iskolásokat; lesznek digitális és egyéb technológiai ismereteket fejlesztő tanfolyamok. Az érdeklődők megismerhetik a padlórobotokat, az ipari robotokat és a humanoid tanulni képes robotokat is. Továbbá felfedezhetik a 3D tervezés, szkennelés és nyomtatás folyamatát.

    Egy okosotthon-sarkot is kialakítottak az épületen belül, valamint a virtuális technológiák megismertetésére is nagy hangsúlyt fektettek. Van a komplexumban animációkészítő asztal, és a kiterjesztett valóság eszközei is elérhetők. Mindezekkel az a cél, hogy a fiatalok a szakértőkkel együtt a jövő városát fejlesszék, és egy sima 3D-s tervezés helyett azt szervezzék meg közös erővel, hogyan lehet a jövőben a Marsra expedíciót indítani.

    A központokban – mivel már van egy Győrben és Debrecenben – minden foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A következő központ Zalaegerszegen nyílik majd meg.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!