Bringát emelnek a Nagykörúton, hogy köszönetet mondjanak

2009 óta él az a bevett szokása az I bike Budapest aktivistáinak, hogy a Critical Mass megrendezése mellett, a Happy Mass megmozdulást is összehozzák, amivel jelzik, hogy örülnek és megköszönik a régóta kért és végre megvalósult kerékpársávokat a városban.

Forrás: I bike Budapest / Facebook.com

Pár napja írtunk is róla, hogy a Nagykörúton és többek között a Bartók Béla úton megvalósultak ezek az ígért kerékpársávok. A szeptember 7-én 17 órától kezdődő Happy Mass ezeket veszi majd birtokba, és köszöni meg az elkészülésüket. A felvonulásra mindenkit szeretettel várnak, de az esemény Facebook oldalán jelzik azt is, hogy ez most egy kicsit rendhagyóbb lesz, mint lenni szokott.

A felhívás szerint, aki tud és szeretne részt venni az eseményen, az bringázzon hétfőn munka után az új nagykörúti kerékpársávokon, és emeljen bringát az Oktogon és Podmaniczky utca közti szakaszon pontban 18 órakor! Most nem lesz közös start és cél, mindenki ott csatlakozik majd és annyit teker, amennyit szeretne. Nem lesz útlezárás és mindenkinek szabályosan kell majd közlekednie.

Páran már 17 órakor elkezdik körbebringázni a körutat, csengetnek és integetnek a szembejövőknek, így ünnepelik meg a bringás mozgalom egyik legnagyobb eredményét és kérik a folytatást. 18 órakor az Oktogon és Podmaniczky utca közti szakaszon "bringaláncba" állnak, de szigorúan azon a helyen és azon az oldalon, ahol éppen vannak a résztvevők, egymás után megállva, megfelelő távolságban bringát emelnek.

Ha sokan gyűlnek össze, akkor a rendezőnek jelentkező kerékpárosok segítenek majd a Blaha Lujza tér felé bővíteni a sort. Aki pedig nem tud elmenni a Nagykörútra, az tekerhet és emelhet ugyan ebben az időben a Baross utcán, a Bartók Béla úton, a Tétényi vagy a Villányi úton, hiszen ezek a régóta kért bringasávok is idén lettek kész – olvasható a szervezők kiírásában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek