Egyedi és hipnotikus tértánc közepébe csöppenhetünk a Széll Kálmán téren

A Drift című, egyórás előadást 2019-ben láthatta először a magyar közönség a budapesti PLACCC Fesztiválon, most pedig két helyszínre, Szegedre és Budapestre is visszatér a hipnotikus mozgás- és hangkoreográfia. A Lábán Rudolf-díjra jelölt produkciót nagy közterekre és 15 előadóra komponálták, eredetileg a Prágai Quadriennálé felkérésére.

2019-es felvételForrás: Balogh Attila

Somló Dávid produkciójában a hordozható hangfalakkal felszerelt előadók „láthatatlan útvonalak" szekvenciáit követve először alig észrevehetően, majd egyre feltűnőbben veszik birtokba a teret, és ezáltal egy mozgó hangfolyamot teremtenek – olvasható a sajtóközleményben.

Ahogy a térbeli koreográfia kibontakozik, a választott tér atmoszférája lassan egyre sűrűbbé és éteribbé válik. Az így létrejövő, folyamatos mozgásban lévő organikus koreográfia és az abból kibontakozó immerzív hangkompozíció hipnotikus közösségi élményt nyújt az ott lévőknek.

A szegedi előadást a Klauzál téren tartják augusztus 14-én 17 órától, a budapesti helyszín pedig a Széll Kálmán tér lesz augusztus 16-án, vasárnap 18:30-tól. A budapesti előadást saját finanszírozásból rendezik meg, így a közönség becsületkasszás jegyvásárlással támogathatja az előadás létrejöttét.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek