Lengyelországba készülsz? Ezeket az ételeket semmiképpen ne hagyd ki!

Nemcsak a lengyel-magyar barátság miatt szeretünk Lengyelországba járni, hanem a csodálatos helyek, a hangulatos nagyvárosok és természeti csodák miatt is. Ha már ott járunk, érdemes minél több ételt végigkóstolni a helyi specialitásokból, mert nagyon izgalmasak és finomak. A sziléziai rolád vagy a zurek, nemcsak a lengyel, hanem a cseh és a német gasztronómiai hagyományokat is átörökítette.

Annak, aki Lengyelországban jár – azon belül is Szilézia területén – érdemes megkóstolnia a helyi, ízeket. Magyar szemmel a legkülönlegesebb mind közül az úgynevezett sziléziai rolád, amely egy szalonnával, hagymával és csemegeuborkával töltött marha- vagy sertéshúsból készült tekercs. A húst olajon körbesütik, majd felöntik vízzel és lefedve puhára főzik. A húslét a sütés után tejfölös liszttel sűrítik be.

A töltött marharolád jellegzetes sziléziai étel, és elmaradhatatlan ínyencség a lengyelek karácsonyi asztalánForrás: Shutterstock/Arkadiusz Fajer

A húshoz köretként galuskákat, gombócokat készítenek, melyhez a meghámozott burgonyát sós vízben megfőzik, majd leszűrik. Hozzáadják a sóval és a liszttel elhabart tojást, majd formázható állagúra gyúrják a masszát. Golflabda nagyságú köröket szaggatnak belőle, a közepét kissé benyomják, majd forró vízben pár perc alatt készre főzik.

A sziléziai rolád mellett érdemes még kipróbálni a zureket, azaz a lengyel burgonyalevest is, ami a savanykás ízek kedvelőinek igazi főnyeremény, nem mellesleg igazán kiadós, laktató étel.

A lengyelek gazdag, tartalmas levesével a zurekkel biztosan jól fogunk lakni.Forrás: Getty Images/iStockphoto/anrestudio.blogspot.com/Anatolii Riepin

A lengyel konyha egyik legismertebb levese fehér kolbásszal, füstölt húsokkal és főtt tojással készül és rozsliszttel savanyítják. De legalább ilyen közismert a céklalevesük is. A lengyelek borscsa azonban nem hasonlít az oroszokéra. A lengyel barszcz kevésbé sűrű, levesbetétként pedig a raviolihoz hasonlító pierogit teszik bele.

A fenti fotón látható még egy tálka ecetes gomba, amit szintén érdemes megkóstolni, ha Lengyelországban járunk. A ecetes pácba mártott gomba, például vargánya fontos eleme a hagyományos lengyel konyhának. Szerencsére már hazánkban is kapható a finomság, ami önálló snack-ként is megállja a helyét. És hát az az utánozhatatlan lengyel zsír, ami szintén látható fentebb a gusztusos ételfotón... A smalecet, azaz az olvasztott és felturbózott sertészsírt annak idején azért fogyasztották a lengyel parasztok, hogy némi "fókaszírt" növesszenek tőle a hideg telekre. Napjainkban a legelegánsabb éttermek előételei között is szerepel. Hagymával, fokhagymával, almával és apróra vágott tepertővel dúsítva ki- és abbahagyhatatlan ínyencség.

A lengyel konyhának erőssége a cukrászat. A kelt tésztás péksütemények széles választéka és annál is több cukrászsütemény lelhető fel náluk.

Szarlotka, a lengyel almás piteForrás: Shutterstock//Mshev

A mai napig szokás Lengyelországban, hogy a háziasszonyok kilóra veszik a cukrászdákban az almás vagy a különböző túrós, esetleg mákos süteményeket a vasárnapi ebédhez. A széles süteményválaszték megkerülhetetlen darabja, a cukrászdák és menedékházak sztárja a lengyel almás pite (Szarlotka). Télen tejszínhabbal, nyáron vaníliafagylalttal az igazi.

DE HOL IS VAN SZILÉZIA?

A történelmi Szilézia legnagyobb része ma Lengyelországhoz, egy kisebb része Csehországhoz, nyugati nyúlványa pedig Németországhoz tartozik. Ezen a területen a lengyel, cseh és a német hagyományok keverednek. Szilézia egyik legnagyobb városa Katowice, ami Felső-Szilézia gazdasági, ipari, kulturális és közigazgatási központja.

Szilézia az ásványkincsei miatt mindig is fontos volt. A bányák egy részét ma a kíváncsiskodók is megnézhetik. Katowicétől mindössze 30 percre található Tarnowskie Góry-ban a Srebra Bányamúzeum, ahol 40 méter mélységben mutatják be az ezüstbányászat rejtelmeit. Ez a történelmi ezüstbánya 2017 óta az UNESCO világörökség része.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Srebra Bányamúzeum bemutatja, miként bányászták itt egykor az ezüstöt.Forrás: Shutterstock//Dyzio

Annak, aki ide látogat érdemes felöltözni, ugyanis a bányában télen-nyáron 10 Celsius fok körüli hőmérséklet van. Egy másik szintén látogatható bánya a Sztolnia Królowa Luiza szénbánya, szintén pár percnyire autóval Katowice központjától. Itt több mint 300 méter mélyen élhetjük át a bányászok mindennapjait.

Jól mutatja a bányászat fontosságát, hogy külön munkáslakótelep épült Katowice mellett. Az építkezést 1919-ben fejezték be, ekkor költöztek be a közeli bányában dolgozók a családjaikkal. A lakótelepen templom és iskola is épült az ott élőknek. Ez a terület ma már Katowice része és 1976 óta műemléki védettség alatt áll, azonban továbbra is lakott. A vörös téglás és vörös ablakkeretes, hangulatos épületek sok turistát vonzanak, de érdemes a városnézést nem hétfőre időzíteni, ugyanis ilyenkor a múzeum, a kávézók és boltok is zárva tartanak.

(Forrás: mindmegette.hu)

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek