A hekk nem balatoni hal, süssünk helyette keszeget

Sajnos a statisztika továbbra sem javult, a magyarok még mindig nem a halfogyasztás nagyágyúi. Pedig a balatoni halakat is el lehet készíteni ugyanolyan finoman, mint tengeri párjukat. A mai napon ünnepelt balatoni halak napján érdemes egy kicsit odafigyelni a "magyar tengerben" úszkáló halakra, illetve a környék kínálatára.

Közismert, hogy hazánk, részben a földrajzi elhelyezkedése miatt, részben kulturális okokból, nem jeleskedik a halfogyasztásban. A hazai halevés zömét a karácsonyi rántott hal és a tájegységenként eltérő módon készített halászlé teszi ki. Valamint ha eljön a nyár, megérkezik a rántott hekk ideje is. 

Fogassüllő Almádiban, 20220-as felvételForrás: Káwésokk / CC-BY-SA-4.0

Pedig a hekk helyett körülbelül 42 hazai halfaj van, amit megkóstolhatnánk, grillezve, roston és rántva is. A leggyakoribb balatoni halak a következők: csuka, bodorka, amur, vörösszárnyú keszeg, jászkeszeg, balin, szélhajtó küsz, karikakeszeg, dévérkeszeg, lapos keszeg, garda, compó, halványfoltú küllő, kínai razbóra, szivárványos ökle, kárász, ezüstkárász, ponty, fehér busa, pettyes busa, réti csík, európai harcsa, törpeharcsa, európai angolna, naphal, sügér, vágódurbincs, fogassüllő, kősüllő, folyami géb, fejes domolykó, menyhal. 

Érdekesség, hogy ezek közül a halak közül az Európai Unió területén nem nevezhetjük mindegyiket balatoni halnak. Balatoni hal néven uniós védelmet csak a hófehér, sovány, szálkátlan, ízletes, csekély zsír- és nagy fehérjetartalmú fogassüllő, és a tömör húsú, rugalmas állagú ponty („balatoni sudár" vagy „varászlói tükrös") kapott. Sőt a ponty 2014-ben a Magyarország kedvenc hala titulust is elnyerte.

Ezek után felvetődik a kérdés, lehet-e horgászni a Balatonban? Persze, hogy lehet, és a kifogott halak egy része meg is tartható saját fogyasztásra. Mivel azonban a horgászati rendet, a halak fajtáját és méretét is szigorú szabályok övezik, így nagyon résen kell lennie annak, aki balatoni horgászatra adja a fejét.

Forrás: Barbara Jackson / Pixabay.com

Nem mindegy az sem, hogy milyen időszakban, milyen vízi viszonyok között, milyen eszközökkel és módszerekkel történik a horgászat. A megfelelő jogosultságok, engedélyek beszerzése mellett ezen szabályok alapos tanulmányozása is szükséges a jó hangulatú, stresszűzésre, elmélkedésre is alkalmas hobbihoz.

Ha a Balatonnál halat rendelünk, nem balatonit eszünk

A Balatonon ugyanis nincs halászat, a horgászok által kifogott hal, a fent említett szabályozások értelmében csak a család asztalára kerülhet, de kereskedelmi forgalomba nem.

Ha szerencsénk van, akkor a büfében általunk rendelt hal a Balaton-környéki halastavakból vagy a balatoni vízrendszerből érkezett, de ez elenyésző számú esetben igaz; leginkább a dél-amerikai partok mentén halásszák ezeket. Az is egy érdekes önellentmondás, hogy a Balaton vizének alapos tisztítása, a beömlő szennyvizek kiiktatása és a tó vízminőségének jelentős növelése bár jót tett turisztikai szempontból, a haltermelés szempontjából mégis kedvezőtlennek bizonyult. Ennek eredményeként ugyanis ma már kevesebb hal van a Balatonban.

Milyen halat kóstoljunk a hekk helyett?

Össze sem lehet hasonlítani a vastag húsú rántott hekkel a balatoni lapos keszeget, de alaposan beirdalva, paprikás lisztben megforgatva, jó ropogósra kisütve mégis rendkívül finom tud lenni. Igen, az oldalról lapított, megnyúlt testű hal rendkívül szálkás, de ha jól átsül, akkor szinte egy mozdulattal le lehet fejteni a halhúst a gerincről, amivel kijönnek a nagyobb szálkák is. Nem gyerekek elé való, de sörözés közben, egy esti beszélgetés mellett jól el lehet vele bíbelődni - ujjakat leszopogatba keresni a finom falatokat.

Sült keszegForrás: Kőszegi Klára / Pinterest

De ha ez túl macerás, érdemes megkóstolni a lazacpisztrángot. Bizony van ilyen, méghozzá a Balaton-felvidéken, Tapolcán, ami pisztrángnagyhatalomnak számít. Itt található ugyanis hazánk legnagyobb pisztrángtelepe, ahol a kristálytiszta karsztvíz teszi lehetővé a pisztrángok tenyésztését. Ez még Európában is egyedülállóvá teszi a várost.

Íme a tapolcai lazacpisztráng

Tapolca és a pisztrángok története egészen a 70-es évekig nyúlik vissza, már ekkor is tenyésztették itt ezt a halfajtát. A halnevelde ötlete azonban csak a 90-es évekre érett be; egy tapolcai halbiológus, Máyer István álmodta meg az első ilyen telepet.

Az itt lévő karsztvíz télen-nyáron 18 fokos, ez tökélesen megfelel a pisztrángoknak. Sajnos a biológus halála után bezárt a hely, és 10 év kellett, hogy valaki ismét rátaláljon - olvasható a balaton.hu oldalon.

Forrás: Tapolcai Pisztráng / Facebook.com

A tapolcai telepet 2013-ban vette meg egy Székelyudvarhelyről érkező szakember, aki végül Tapolcára költözött, mert a világ egyik legérzékenyebb halfaja állandó odafigyelést igényel. A telepen ma már az év minden napján folyik a termelés. Jelenleg 80 ezer kilogramm haluk van, amelyből 40 ezer kilogramm a szivárványos pisztráng, nagyjából 13 tonna a lazacpisztráng a fennmaradó mennyiség pedig szürkeharcsa.

A lazacpisztráng rengeteg módon elkészíthető, az ára pedig, egy-egy ünnepi étkezés alkalmával megengedhetőbb, mint a vadlazacé. A Mindmegette oldalán találtok is pár jó receptet, ha megjött hozzá a kedvetek a balatoni hal napja alkalmából.

Az eredeti cikket - MA VAN A BALATONI HALAK NAPJA, HEKK HELYETT SÜLLŐVEL ÜNNEPELJE! - Schmidt Judit dietetikus írta. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek