Újranyitott a Duna egyik legismertebb hajóétterme

Három év kihagyás után, á la carte éttermi szolgáltatásokkal kibővülve nyitott újra a Duna-part egyik legnépszerűbb állóhajója, a Spoon the Boat. Az üzemeltetést 2020-ban átvevő Eventrend Group egy lazább, könnyedebb vendéglátóhellyel tért vissza, mely nem csak gépészetileg újult meg az elmúlt húnapokban, hanem arculati ráncfelvarrást is kapott.

Lazább a terítés a Café teremben isForrás: Eventrend Group

Megmaradtak a Spoon eredeti stílusjegyei, de itt volt az ideje, hogy a gasztronómiai koncepciója is átalakuljon. Továbbra is 1600 négyzetméteres a vendégtér, de a felosztás egy kicsit átalakult - jelezték a tulajdonosok. A vendégeket mostantól két belső terem, két panorámás terasz, télikert, négy bárpult és három konyha, az egyik látványkonyha fogadja a fedélzeten. Sőt a hajóétteremnek most már saját cukrászata is van.

A teraszok egyelőre még nem nyitottak ki, azokra a tervek szerint májusig még várni kell, de a belső termekben már lehet ebédelni, vacsorázni. A konyha élén mostantól Kovács Árpád séf áll, aki az elmúlt években olyan éttermeket vezetett, mint a 21 Magyar Vendéglő, a Pierrot, a Speiz és a La Perle Noir, valamint a Felix Kitchen and Bar.

Az új étlapon szerepelnek a magyar konyha olyan klasszikusai, mint  agulyásleves csipetkével, vagy a paprikás csirke tojásos galuskával, valamint a kozmopolita fine bisztró stílus nemzetközi ételei, amilyen a pho leves, az osso bucco, a tofu teriyaki, vagy éppen parajos papardelle, de a vegetáriánusokra is gondoltak. 

Nem titok, és eddig sem volt ez nagyon másként, hogy a hajó vendégeinek nagy részét - körülbelül 70 százalékát - a külföldi turisták adják majd, de a Spoon the Boot reméli, hogy a hazai vendégek is elcsábulnak majd a különleges környezet miatt egy-egy finom vacsorára. 

Forrás: Turizmus.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek