Egy McDonald’s, ahol ókori sírok és csontok között étkezhetünk

Ha valaki az olaszországi Marinón halad át, feltétlenül álljon meg valami gyors harapnivalóra a helyi McDonald'sban, melynek különlegessége, hogy az épület alatt egy ókori római út és három sír is található – adta hírül az IFLScience.

Az út a híres Via Appia mellett húzódik. Ez volt az egyik legrégebbi és legfontosabb út, amelyet a Római Köztársaság idején építettek. A marinói szakaszt az időszámításunk szerinti második és harmadik század között leállították, és az utat előbb talaj, majd növényzet borította be. Ekkor kezdték el a környéket temetkezési helyként használni, amelynek eredményeként a mai gyorsétterem alatti út 45 méteres szakaszán három sírhely is található. A sírhelyek az ősi vízelvezető csatornán helyezkednek el, a mellettük lévő ókori fal még a mai napig is áll. 

A három sírban valószínűleg három férfit temettek el koporsóban vagy halotti lepelben. A csontvázak alapján a régészek megállapították, hogy az idősebb személy 35 és 45 év közötti volt, és élete során elveszített néhány őrlőfogat, talán az életkora, betegség vagy éppen alultápláltság miatt. A jobb lába eltört, ami miatt mozgási nehézségekbe ütközött, a csigolyáiból pedig arra lehet következtetni, hogy egész életében megfeszítetten dolgozott. A másik két sír sokkal fiatalabbakhoz táartozott; náluk nincs bizonyíték a csontvázból származó betegségekre, csak némi alultápláltságot gyanítanak a kutatók. 

Az egész területet 2014-ben fedezték fel, amikor elkezdték építeni a gyorséttermet. A McDonald'sot végül úgy alakították ki, hogy a komplexumból az út és a sírok is látogathatóak legyenek, bentről pedig az üvegpadlón át is megtekinthetők. 

(A borítókép illusztráció, forrása: Shutterstock/Atikan Pornchaiprasit)

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek