Videóval! Újranyitott a magyar gasztronómia bölcsője, a Gundel

December 8-án újra szélesre tárta kapuit az ikonikus hely, ahova nekünk is szerencsénk volt betérni. Megkóstoltuk az ételeket, és bejártuk a nagyjából 6000 négyzetméteres épületet, aminek nevét a világ már rég óta ismeri. Ezen a gasztronómiai időutazáson a Gundel egyik vezetője és ismert chefje kalauzolt minket végig, tartsanak velünk!

2020 márciusában zárt be a Gundel étterem a pandémia miatt, de ez az időszak arra is megfelelő volt, hogy átalakításokat végezzenek, nem is akármilyen újításokkal előállva. Ha belépünk, érezhető a történelmi időket idéző elegancia, a hely mégsem nyomasztó, sokkal inkább modern, családias, hívogató, a mai kornak megfelelő - egyenesen az Insta-profilba kívánkozó.

Tekintetünket azonnal magára vonta egy, a helyiség kellős közepén elhelyezett hatalmas, gyönyörű, korabeli fiáker. A hajdani kocsi impozáns látványa nem csupán a méretéből adódik, hanem abból is, hogy igen különleges funkciója van: színpadként is működik. Ottlétünkkor igazi kuriózumként éppen hazánk egyetlen, Czinka Panna nevét viselő női cigányzenekara játszott rajta, kellemes zenei aláfestést adva.

A Czinka Panna nevével fémjelzett női cigányzenekar igazi kuriózumFotó: Szabó Gábor/Travelo

Ennek az első látásra talán különös párosításnak is megvannak a maga történelmi gyökerei, ugyanis az 1900-as évek elején az urak sok esetben úgy hajtattak ki a Gundelbe, hogy mögöttük külön fiákeren egy cigányzenekar szolgáltatta a zenét útközben. Ennek kíván emléket állítani ez a kisasszonykocsi. De nem a kocsi az egyetlen ikonikus berendezési tárgy, mely magára vonja az ember figyelmét. Az étterem másik újdonsága egy mahagóni borítású Petrof zongora, amin szintén magasan képzett zenészek játszanak.

Gundel Károly imádott felesége és 12 gyermeke társaságában, nem sokkal a 13. testvér érkezése előttForrás: Wikipedia Commons/Gundel
Étterem a házban, ahol az élet receptje is elkészült

Az 1894-ben megnyílt étterem 1910 óta viseli Gundel Károly nevét. A körbejáráskor lehetőségünk volt felmenni az emeletre is, ahol a Gundel család élt, vagyis valójában a házukban működött az étterem. A fenti részen meghagytak egy apró családi szobát az eredeti berendezéssel, fényképekkel.


A tizenhárom gyermekes családapa egyébként eredetileg nem szakács volt, hanem mai kifejezéssel élve Magyarország első gasztromenedzsere, azonban számára a vendéglátásnál is fontosabb volt az imádott családja. Tizenhárom gyermeke mellett huszonhat unokája volt, nem csoda, hogy nemcsak étel-, hanem életreceptjét is tanítani kellene:


"Főzd meg puhára a kiválasztott médiumot (embert), s szeresd olyan forrón, ahogyan csak szeretni tudsz. Hámozd le és dobd el magadtól az önzésnek még a csíráját is. Fordítsd minden erődet és figyelmedet családod javára. Ne keresd az életnek más fűszerét, mint amit munkád és családod nyújt, és ne kívánd, hogy mindig neked legyen igazad. Mint kötőanyag, legalkalmasabb a gyerek. Minél több, annál jobb. Az élet ízét, zamatát ők javítják..." – vallotta.

Mindenki előtt nyitva áll

Szabó Csaba, étteremvezetőtől (Eventerend Group) még azt is megtudtuk, hogy a hangulatban, a látványban és az ízekben is azokat az időket szeretnék megidézni, amikor még Gundel Károly és népes családja élt itt. Akkortájt felszolgáltak olyan luxusételeket is, mint amilyennek például a friss uborkasaláta számított, melyhez akkoriban még importálták az uborkát, így igen borsos ára volt. De nemcsak a tehetősek, hanem mindenki, akár egy cselédlány, vagy egy katona is tudott vásárolni a Gundelben, ha mást nem, egy perecet vagy az akkoriban híres szaftos főtt tojást sörrel. Ezeket az ételeket mindenki megengedhette magának.

A Gundel étterem kávézó részén csodálatos berendezési tárgyakra bukkanhatunkFotó: Szabó Gábor/Travelo

Az újranyitásnál is arra törekednek, hogy ne csak egy kiváltságos kör számára legyen elérhető ez az ikonikus hely, hanem sokaknak okozzon örömteli pillanatokat. Az étteremben működik kávézó is, ahova bárki beülhet úgy, ahogy az utcán sétálgat, nem kell kiöltöznie. A vendégek itt akár dolgozhatnak is a laptopjukon vagy találkozhatnak a barátaikkal. Jövőre, amikor pedig már kellemes lesz az idő, megnyitják a kerthelyiséget is, ahol, mint régen, idősek-fiatalok le tudnak majd ülni. Ott is szeretnék visszahozni a századfordulós, ligeti hangulatot, ezért egy családbarát, vidám, színes kerthelyiséget képzelnek el, ami, ha nem is lesz akkora, mint Gundel idejében – amikor ezernél is több ember múlatta ott az időt –, azért mégis több lesz, mint egy egyszerű terasz: lesz itt játszótér, és élő állatokat is áthoznak majd, miután átjárási lehetőség is lesz az étterem és az Állatkert között.

Még a kávé habjában is megjelenik a hely ismert logója, a két egymással szemben álló elefántFotó: Szabó Gábor/Travelo

A kávéházban reggeli ételek már 2000 forinttól, főételek 4000 forinttól, nagy klasszikus Gundel-desszertek 2000 forinttól érhetők el. Bárki nyugodtan beülhet két világhírű Gundel-desszertre és üdítőre, 2 főre akár néhány ezer forintért. Az éttermi részben vacsoraidőben a 3 fogás 12.300 forint, a 4 fogás 14.400 forintba kerül majd, amihez Zsolnay porcelán, ezüst evőeszköz és damaszt terítés dukál.

Az étterem igazi főszereplői, a fogások

Ha már az ételeknél tartunk: az újbóli megnyitáshoz olyan séfeket kerestek, akik a Gundel ügyét szolgálják, és meg is találták őket Wolf András, illetve Moldován Viktor személyében. Több fogást mi is megkóstolhattunk, és állítjuk, mesés ízorgiában volt részünk.

Wolf András és Moldován Viktor chefek alkotnak a konyhábanFotó: Szabó Gábor/Travelo

András elmondta, hogy mivel a Gundel étlapját már 80 éve megírták, most "csak" az eredeti recepteket porolták le kicsit, és megalkották a Nemzeti11 ételsort, melyben mindannyiunk által ismert, ikonikus fogások szerepelnek. Ezek a Tokaji libamáj, a Gulyásleves, a Palócleves, az Újházy tyúkhúsleves, a Paprikás Csirke, a Feszty szendvics, a Mangalica Bakonyi módra, a Fogas Kárpáti, a Somlói Galuska, a Gundel Palacsinta és a Rákóczi túrós.

Nem sajnálják az adagokat: egy tányér Gulyásleves is már igen laktatóFotó: Szabó Gábor/Travelo

Ezek mellett természetesen sok más ételt, még paradicsomos káposztát is találunk az étlapon, de lehet rendelni tükörtojást mangalicasonkával, kovászos kenyérrel reggelire, illetve nemzetközi fogásokkal is várják a vendégeket. Wolf András elárult néhány apró műhelytitkot is. A paprikás csirke szaftját 48 órán keresztül főzik, és rengeteg fajta csirkét kipróbáltak hozzá, míg végül egy kis gazdaság csirkéje lett a befutó. Hozzátette, hogy minden egyes receptúrát nagyon alaposan kidolgoztak és kipróbáltak chef-társával, Moldován Viktorral.

Minden egyes ételt rengetegszer megfőztek, és bár András szerint szépen kell mutatnia egy ételnek, de első sorban "enni kell tudni". Véleményük szerint úgy kell ápolniuk ezt a gasztronómiai örökséget, hogy közben beletegyék azt az innovációt is, amit Gundel is beletett volna.

Hírességek adták egymásnak a kilincset

Az elmúlt több mint 125 évben a Gundel híre az egész Földet bejárt. „A Gundel vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turistaprospektus" – írta a The New York Times 1939-ben. Nem véletlen, hogy világhírű közszereplők, királynők, hollywoodi hírességek jártak itt. Hogy csak néhányukat említsünk, ebédelt itt II. Erzsébet angol királynő, Arnold Schwarzenegger, Antonio Banderas, Melanie Griffith, Angelina Jolie, Larry Hagman, a Dallas Jockey-ja és Lucy-je, Charlene Tilton, de olyan fejedelmi rendezvényeket is tartottak itt, mint például Habsburg Walburga esküvője.

Andrew Lloyd Webber, a késő 20. század egyik legnépszerűbb színházi zeneszerzője 2003 májusában tett látogatást az étterembenForrás: gundel.hu

Bár írásos dokumentum nincs róla, a legenda szerint Albert Flórián ezen a helyen vette át az aranylabdát, és ha már a sportnál tartunk, a Forma 1-es futamok fogadásai során többek között még Ayrton Senna is ellátogatott a Gundelbe. A sor pedig hamarosan egészen biztosan folytatódni fog.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek