Ez a ház még meg is eteti a lakóit

A járvány hatására megváltozott hétköznapok, legutóbb pedig az ellátási láncok akadáozásáról szóló hírek hatására sokan elgondolkodhatak az életmódváltáson azok közül is, akik az éghajlatváltozás jeleire és az időjárási anomáliáira nem annyira figyeltek fel. Van, akiben távoli vágyálomként, van, akiben konkrét tervek formájában jelenik meg az igény, hogy élete kevésbé legyen kiszolgáltatott olyan nagy rendszereknek, melyeknek működésére kevés hatása van. Ennek a folyamatnak az első állomása lehet a kiskert, akár a balkonon, kiteljesedése pedig a teljesen önellátó lakhely, melyre több példát is láthattunk az elmúlt években. 

Az egyik legújabb ilyen kezdeményezés Joost Bakker zero waste-nagykövet nevéhez fűződik, akinek az is célja volt, hogy a ház és a kert gondoskodjon az élelmiszerellátásról - és az ételek elkészítéséről, legalábbis, az ahhoz szükséges energiáról is. Future Food System - Jövőbeli élelmiszerrendszer néven fogott a projektbe Melbourne központjában, ahol egy 87 négyzetméteres, háromszintes, két hálószobával és egy fürdőszobával rendelkező házat húzott fel, ami akár a jövő otthonainak prototípusául is szolgálhat.

Forrás: Facebook/Joost Bakker

Az épület teljes egészében szerves anyagokból készült és megújuló energiával működik. Mint Joost Bakker a cnn.com-nak elmondta, a házat a természet ihlette, és olyan ökoszisztémát képvisel, ahol semmi sem megy kárba. A szerves hulladékot példéul egy emésztőbe öntik, ahol komposzt vagy biogáz lesz belőle, mely utóbbit például főzéshez lehet használni.

Összegyűjtik az esővizet is, amivel a növényeket öntözik illetve nevelik akvapóniás rendszerben - melyhez egy szintén a házhoz tartozó, halmedencéből is érkezik víz. Ez azonban még nem minden, mert a fürdőszoba egyik falán ehető gombákat nevelnek, melyhez a zuhany forró gőze teremti meg a megfelelő klímát.

Az épület egy kicsit olyan, mintha fejtetőre állították volna, a tetejére ugyanis 35 tonna földet hordtak, ami nemcsak egy helyben tartja a házat, de termékeny talajt is biztosít a növényeknek, melyekből több mint 200 faj nő a tetőteraszon. Állatokból sincs ugyanakkor hiány, a halak mellett kagylókat, rákféléket és csirkéket is tartanak.

Az elmúlt 10 hónapban két ausztrál sztárszakács, Jo Barrett  és Matt Stone élt itt, akik egy kis éttermet üzemeltettek a házban, ahol január óta heti három napon főznek (kivéve a melbourne-i karanténok idejét), és többfogásos menüt kínálnak kizárólag a helyszínen termesztett élelmiszerekből.

Novemberben azonban kiköltöznek, hogy helyet adjanak a város által támogatott túráknak, melyeknek keretében például iskolás csoportok látogatják meg a házat, péntekenként pedig közös főzéseket tartanak. Jövő áprilistól azután maga a ház is elköltözik a városon kívülre, ahol Joost Bakker édesanyja fogja birtokba venni. 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek