Megtudtuk, hogyan kávéznak az olimpikonok

A MOL a Blaha Lujza téren nyitott új kávézót, ahol 135 négyzetméteren 27 férőhelyet találunk, és több olyan önkiszolgáló kávégépet, amellyel a vendégek maguknak készíthetik el a kedvenc kávéjukat, így csökkentve a sorban állást. Október 13-án azonban nem a gépek és nem csak a kávézó állandó alkalmazottai és baristái készítették a kávékat, hanem Hosszú Katinka úszó, Szilágyi Áron kardvívó, valamint Manhercz Krisztián és Varga Dániel vízilabdázók várták a vendégeket a pult mögött.

Forrás: Koncz Márton / Travelo

A sajtómegnyitó után, 10 órától 11 óráig közönségtalálkozó is volt a Blaha Lujza téren található Europeum bevásárlóközpontban, ahol a sportolók szívesen válaszoltak a rajongók és kávéfogyasztók kérdéseire, és autogrammot is osztogattak.

Hosszú Katinka a tájékoztatón elmondta, hogy a kávézás kultúrája nagyon közel áll hozzá, illetve elég sok kávét fogyaszt el egy nap. Őszintén bevallotta, hogy egy nap 6-8 kávét is megiszik, viszont ezt le is dolgozza napközben, főleg, hogy pár napja újra elkezdett edzeni, és még ebben az évben versenyezni is szeretne. Mára már sikerült belőni mennyi kávé az, ami segít neki egy kicsit tovább pörögni, vinni a napi teendőket és az edzésbe sem zavar bele. Viszont a profi kávéfőzést még gyakorolni szeretné, hogy otthon is jobb kávét főzzön; ezért is örült a Fresh Corner meghívásának.

Forrás: Koncz Márton / Travelo

Szilágyi Áron kardvívó szintén elmesélte, hogy elég sok kávét iszik, és a tokiói olimpián történt meg vele először, hogy a reggeli után elfelejtett kávét inni. Egy kicsit jobban izgult a kelleténél, így maradt ki a reggeli kávé, ami elmondása szerint egy normál napon semmi esetre sem maradhat ki. 

Forrás: Koncz Márton / Travelo

Olimpikon sportolóink jól teljesítettek a pult mögött, főztek kávét, kínálták a MOL töltőállomások kávézóiból már jól ismert hot-dogot, péksüteményeket és szendvicseket is. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek