Hazánk ad otthont a legrangosabb európai főzőverseny döntőjének

Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz. 2022 márciusában hazánk ad otthont a Bocuse d'Or európai döntőjének. A zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat a séfeket, akik csapatukkal részt vehetnek a 2023-as lyoni világdöntőn.

Forrás: Bacsi Robert/Facebook/magyarbocusedorakademia

Európa legkiválóbb séfjei 2016 után ismét Magyarországon találkoznak, az eseményen 20 ország képviselője versenyez majd egymással, hogy kvalifikálják magukat a világdöntőbe. A budapesti európai döntő során ismét megismerhet hazai alapanyagokat a nagyközönség, ami páratlan lehetőség arra, hogy megerősítsük pozíciónkat a világ kulináris térképén.

A Bocuse d'Or, Európa legrangosabb főzőversenyeként olyan élményekkel gazdagítja az ide látogatókat, amelyekért a jövőben is visszatérnek majd. Az elmúlt évtizedben a magyar gasztronómiai élet jelentős fejlődésen ment keresztül, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket hozva, és minden esély megvan rá, hogy Széll Tamás győzelme után a hazai versenyen újabb magyar mutatkozzon be az európai mezőnyben - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek