Ilyen hétköznapi témára senki sem számított az elegáns szakácsversenyen

    A Bocuse d'Or szakácsverseny történéseit már a kezdetektől fogva követjük. Legutóbb azt írtuk meg, hogy a Lyon városában két évente megtartott világdöntőt először januára tervezték, majd nyárra tolták el az időpontját, végül szeptember 26-27-re halasztották a járványhelyzet miatt.

    A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock.com / Cheberkus

    Ezzel a bejelentéssel együtt érkezett az a magyar vonatkozású hír is, hogy a magyar csapat coacha a 2016-ban Európa-bajnok Széll Tamás lesz, aki Volenter Istvánt váltja a poszton.

    Az utolsó hír pedig, amire már nagyon vártunk, most hétvégén futott be. Végre bejelentették az alapanyagokat is, amelyekkel a versenyzőknek majd dolgozniuk kell a lyoni döntőn. De az előző versenyekhez képest, ahol az elegancián, a kifinomult, pompás és több dimenziós tálaláson volt a hagsúly, most egy olyan hétköznapi téma került középpontba, mint a dobozos, elviteles ételek - olvasható a Sirhafood.com oldalán.

    A csapatoknak ebben a témában kell megalkotniuk a zsűrizendő fogásaikat, úgy, hogy a hústál főszereplője a marhahús legyen, a paradicsomnak pedig az előételben, a főételben és desszertben is meg kell jelennie. A leírás szerint a versenyzőknek összesen 14 ételdobozt kell elkészíteniük a rendelkezésükre álló idő alatt.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!