Cukorperec sütésével és bográcsos lecsófőzéssel várnak a zalai nyitott porták

Mint oly sok minden más, a Nyitott Porták Éjszakája is elmaradt 2020-ban, ezért idén szó szerint duplán adják vissza a kimaradt élményeket a szervezők – derül ki az esemény sajtóközleményéből. Ebben az évben két hétvégén, július 30. - augusztus 1. és augusztus 6-8. között rendezik meg a Nyitott Porták Éjszakáit. A vendégeket 19 portán összesen 28 program várja majd Zalacsánytól Kisgörbőig.

A Lábodi Pince (Zalaszentgrót) kemencéje is várja a látogatókatForrás: Nyitott Porták Éjszakái / Press

A rendezvénynek ma is az a célja, hogy a kiscsoportos, bensőséges programokon keresztül bepillantást nyújtson a hagyományos gazdálkodásba, igazi vidéki élményeket adva ezzel az érdeklődőknek. Az események között találnak majd különlegességeket a gasztro kalandorok, a családok, a reform
konyha hívei, a hobbikertészek, a kezdő vagy gyakorló borászok és a természetgyógyászat rajongói
is.

A kétszer háromnapos programsorozat alatt részt vehetünk majd borospince- és dűlő túrákon, kóstolhatunk pálinkakoktélokat, hallgathatunk koncerteket, lesz Malac"les", vagyis kemencés csülök és bográcsos lecsófőzés, távirányítós traktorbemutató, íjászat és pónilovaglás.

A Zsankó Gazdaság finomságai ZalaszentlászlórólForrás: Nyitott Porták Éjszakái / Press

A gasztrorajongók pedig készíthetnek helyben szörpöt, megtanulhatják az adalékmentes tartósítás alapjait, illetve süthetnek zalai cukorperecet. De részt vehetnek majd gyógynövényfürkészésen, közös kertészkedésben és meglátogathatják a méheket is.

A borhegy szép zöldje is várForrás: Nyitott Porták Éjszakái / Press

A Zala völgyében 27 családi gazdaság fogott össze, hogy nagyszüleik tudását, a hagyományos gazdálkodás tradícióját tovább vigyék, és átadják a következő generációnak. Programjaikra, hogy biztos legyen helyünk, előre be kell jelentkezni, amit az esemény honlapján és a Facebook-oldalán keresztül is megtehetünk. Mivel kiscsoportos lesz a rendezvény, ezért védettségi igazolvány nélkül is látogatható, a maszk pedig ajánlott.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek