Szekszárdon kinyitnak a pinceajtók augusztus elején

Augusztus második hétvégéjén, vagyis augusztus 6-tól 8-ig, a Szekszárdi borvidék borászai nyitott pinceajtókkal, finom borokkal, borkorcsolyákkal, kóstolósorokkal és programokkal várják az érdeklődőket a Szekszárdi Nyitott Pincék ideje alatt.

Forrás: Szekszárdi Borvidék / Facebook.com

A három napos borfesztivál ideje alatt 12 pincészet fogadja majd a vendégeket, de nem csak úgy beesve, hanem előzetes regisztráció után. Az esemény honlapján minden borászatnak megtaláljuk az elérhetőségét, ezeken keresztül jelentkezhetünk be a kóstolókra. Így elkerülhető a tumultus, és nyugodtan lehet egy kicsit beszélgetni az adott pince borászával. 

Minden pince készül majd külön porgramokkal és harapnivalókkal, de ami a legfontosabb, hogy a Nyitott Pincék alkalmával a pincészetek összes forgalmi tétele kóstolható lesz majd. A kínálatban lesznek nyári rozék, a nem ivóknak pedig szőlőlé és házi must.

Ételek terén kóstolhatunk majd kézműves hamburgert, Iván-völgyi szarvaspörköltet bográcsból, grillen készült hamburger variációkat, sajt- és sonka válogatás zöldségekkel, kemencés csülök pártolt káposztával, vagy éppen erdei gombás szarvassültet. De az alap kacsapecsenye-zsíros kenyér sem marad ki a sorból. Illetve egyes pincészeteknél lesznek fix áras borsor és étel párosítások is.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek