Új italt kóstolhat és a régi időkben kalandozhat az újranyíló Unicum Házban

Védettségi igazolvánnyal május 25-től látogatható az Unicum Ház, az idén 231 éves Zwack Unicum márka látogatóközpontja, mely számos újdonsággal is készül a vendégeinek - adja hírül a múzeum közleménye.

A gyárépület régen és mostForrás: Unicum Ház

A vitrinekbe kitett relikviák mellett már korábban is felfedezhettek a látogatók egy-egy QR-kódot, melyeket mobiltelefonjukkal beolvasva az adott emlékhez fűződő leírást, videót vagy további képgalériát találtak. Mostanra szinte a teljes tárlat minden vitrinjére jut egy-egy ilyen kiegészítés, többek közt a palack történetének képeiből, a családi fotóarchívum ritkán kiállított elemeiből, és a 225 éves nagy évfordulóra összeállított digitalizált archívumból.

A tervek szerint a nyár folyamán már a Zwack gyár lepárló épületébe és érlelőpincéjébe is betekinthetnek a látogatók, addig azonban ezt a területet virtuális séta keretében lehet megnézni. Ráadásul az üzem száz évvel ezelőtti állapotát egy mozdulattal össze lehet hasonlítani a jelenkori, azonos nézőpontból felvett képekkel.

Zwack, unicum, múzeum, lepárlóForrás: Unicum Ház

A Zwack családhoz és a Zwack termékekhez fűződő emlékeken túl a múzeumnak van egy 17 ezer darabból álló gyűjteménye a világ minden szegletéből érkező „párcentes" fiolákból. A szeszesitaloknak ez a legkisebb kiszerelése általában a szállodai szobákban és a repülőkön a legnépszerűbb. Most, hogy több mint egy éve alig van mód utazni vagy szállodában megszállni, ezen a tárlaton lélekben a világ szegletébe elbarangolhat a látogató a helyi szíverősítők változatos kínálatát végignézve.

Természetesen azért gondoltak arra is, hogy a visszatérő vendégeknek a helyszínen is legyen új élményben részük: beüzemeltek egy szelfiautomatát, amivel a márkát idéző virtuális hátterekben fotózkodhatnak a látogatók.

Unicum, Zwack múzeum, szelfi, háttérForrás: Unicum Ház

Nyitás előtt alapos takarításra került sor, egyes dekorációs elemeket felfrissítettek, például a múzeumi nagy fogadócsarnok ablakait új árnyékolók díszítik, amelyeken a gyárudvar korabeli fényképei elevenednek meg. Mégis, a legnagyobb vonzerőt talán a jegyek mellé kapható ajándékok és a Zwack új termékéből, az arabica kávé kivonatával, tölgyfahordóban érlelt Unicum Baristából kínált kóstolási lehetőség jelenti majd.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek