Fürj és szürkeharcsa kerül majd a Bocuse döntősök elé Tallinban

 A szervezők azt írták a legrissebb közleményben, hogy végre összeálltak azok a nemzeti csapatok, amik októberben összemérik a tudásukat Tallinn városában, Észtországban. A Bocuse d'Or Europe verseny döntőjében a séfeknek két ételt kell majd elkészíteniük. A tálcán tálalt fogás alapanyaga az észt fürj lesz, a tányéron tálalt fogásé pedig a dél-észtországi tenyésztett szürkeharcsa.

2018-as felvétel, OlaszországForrás: Stefano Guidi / Shutterstock.com

A 2020-as verseny elsődleges feladat, hogy a versenyzők minél ízletesebb, meglepőbb és megszokottól eltérő fogást hozzanak ki a kötelezően megadott és a választható alapanyagokból - olvasható a Turizmus.com oldalán.

A döntőben 19 séf és csapata méri majd össze a tudását, akik közül 11-en juthatnak tovább a végső megmérettetésre, amit 2021. januárjában Párizsban rendeznek majd meg, a Sirha 2021 kiállítás ideje alatt. 

Az idén 7. alkalommal megrendezett európai szakácsviadalon a következő nemzetek csapatai vesznek részt:
Spanyolország - Albert Boronat

Hollandia - Marco van der Wijngaard

Törökország - Serhat Eliçora

Izland - Sigurður Laufdal

Észtország - Artur Kazaritski

Dánia - Ronni Vexøe Mortensen

Svédország - Sebastian Gibrand

Grúzia - Erik Sarkisian

Lengyelország - Jakub Kasprzak

Belgium - Lode De Roover

Lettország - Dinārs Zvidriņš

Horvátország - Jurica Obrol

Magyarország - Veres István

Finnország - Mikko Kaukonen

Franciaország - Davy Tissot

Svájc - Alessandro Mordasini

Olaszország - Alessandro Bergamo

Oroszország - Viktor Beley

Norvégia - Christian Andre Pettersen

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek