Úgy tűnik, idén előbb süthetünk medvehagymás pogácsát

Az ország legismertebb medvehagyma-termő termőterülete a Mecsekben található, amit hamarosan el is lep a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény - írták a sajtóközleményben a Mecsekerdő szakemberei. Előrejelzéseik szerint a szezon hetekkel korábban elkezdődhet, mint szokott, mivel annyira enyhe és rövid volt az idei tél.

A Zselic erdeiben és a Gerecse környékén is találni medvehagymátForrás: mecsekerdo.hu / Press

A Mecsekerdő kezelésében lévő területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját használatára bárki szabadon gyűjthet medvehagyma-leveleket. De arra figyeljünk, hogy az állami erdőkre vonatkozó szabályozás szerint ennek maximális mennyisége naponta legfeljebb két kilogramm.

Ha nekiindulunk medvehagymát szedni, figyeljünk oda, hogy mindig a frissen kihajtott leveleket szedjük le, semmiképpen ne vigyük haza gyökerestől a növényt. Egyrészt ezzel károsítjuk a természetet, másrészt a megváltozott klimatikus viszonyok miatt a medvehagyma nem marad meg a kertünkben.

A szakértők mindig felhívják a túrázók figyelmét arra is, hogy a medvehagyma levele összetéveszthető a később virágzó, de súlyosan mérgező gyöngyvirág levelével. A legfőbb különbség a kettő között az, hogy a gyöngyvirág levelének nincs hagymaillata, ezért ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a legegyszerűbb, ha megdörzsöljük a leveleket. Legyünk körültekintők.

Pogácsába, sós palacsintába is süthetjük, de készülhet belőle krémleves is - fokhagymás, friss íze egyszerűen mámorítóForrás: mecsekerdo.hu / Press

Ha kereskedelmi célra szeretnénk gyűjteni, akkor a Mecsekerdő által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, a 2021-es szezontól kezdve online árverés keretében, melynek részleteiről a Mecsekerdo.hu oldalon tájékozódhatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek