Online is követhetjük az év egyik legfontosabb szakácsversenyének két napját

    A magyar résztvevőnek, a budapesti döntő győztesének, a Babel Étterem egykori séfjének, Veres Istvánnak online is szurkolhatunk október 15-16-án, a Bocuse d'Or európai döntőjén, melyet a Balti-tenger partján fekvő észt fővárosban, Tallinnban rendeznek meg. Az európai fordulón részt vesz a S.Pellegrino Young Chef 2019-2021 régiós döntőjének győztese, Alessandro Bergamo, a zsűri tagjai között pedig ott van Széll Tamás, a korábbi Bocuse d'Or Europe-győztes is.

    A 16 csapat élén álló 16 kiváló séfForrás: Bocuse dOr / Press

    A kétnapos verseny célja, hogy kiválassza azt a tíz legjobb séfet, aki bekerül a 2021 júniusában, Lyonban tartott világdöntő mezőnyébe – olvasható a sajtóközleményben. A járvány miatt bevezetett korlátozások hatására az idei program másképpen alakul, mint azt megszokták a versenyzők és a szurkolók. A tervezett 20 indulóból végül 16 ország jelent meg a megmérettetésen, és ők is csak zárt ajtók mögött, közönség nélkül állnak a szakmai zsűri elé. A közvetítésből is látszik, hogy a lelátók szinte teljesen üresek, csak egy-két újságíró bíztatja a versenyzőket, amennyire hangosan csak tudja.

    A hetedik alkalommal megrendezett verseny második, vagyis pénteki napján magyar versenyzőért is szoríthatunk: Veres István, a Babel Étterem egykori séfje februárban ért el első helyezést a budapesti döntőn, amellyel biztosította helyét az európai fordulóban. A saját csapatukkal induló résztvevők képességeik mellett esztétikai érzékükkel, egyediségükkel és kreativitásukkal győzhetik meg a bírákat.

    A kétnapos kihívás után a zsűri 10 nemzet képviselőit választja ki, így nagyjából feleződik a mezőny.

    Ők juthatnak majd tovább a végső döntőbe. Idén a zsűriben helyet kapott Széll Tamás, Michelin-csillagos séf, aki 2012-ben elsőként képviselte Magyarországot a rangos világverseny döntőjén, majd 2016-ban megnyerte a Bocuse d'Or Europe Budapesten rendezett kontinentális döntőt.

    A Bocuse d'Or Europe 2020 online közvetítését a FineDiningLovers digitális magazin oldalán követhetik a gasztronómia rajongói. A magyar csapat október 16-án 7:40-kor kezd magyar idő szerint. A verseny egyik műsorveztője Jókuti András. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!