Kézműves főzdék, ahol túrával és kóstolóval várják a sörök szerelmeseit

    Ma már egyre több olyan kisüzemi sörfőzde található hazákban, melyeknek a kínálatát nemcsak a viszonteladóknál találjuk meg, de helyben is megkóstolhatjuk, megvásárolhatjuk azokat. Bár a nagy sörgyárak is felvették velük a kesztyűt, ami az új ízeket, innovatív főzési eljárásokat illeti, de egy főzdelátogatás hangulata még így is családiasabb egy kisebb kézműves üzemben. Az október 10-i Nyitott Főzdék Napja apropójából olyan helyszíneket gyűjtöttünk most egy csokorba, ahova egyénileg is ellátogathatunk egy sörkóstolásra és főzde-túrára.

    First Craft Beer, Budapest

    A 16-féle sört kínáló First Craft Beer tulajdonosai 2017-ben nyitották meg budapesti kézműves sörfőzdéjüket, ahol a „főzdetúra egy speciális edukációs program", legalábbis a túravezetők így mutatják be a minden pénteken és szombaton 18 órakor kezdődő főzdetúrájukat.

    A főzdetúrákon az is kiderül, honnan érkeznek a hordókForrás: @sobamogera / FIRST Craft Beer / Facebook.com

    A vezetés célja, hogy a jelentkezők megismerkedjenek a kisüzemi sör készítésének alapanyagaival, a sörfőzési technológiával, a főzde filozófiájával és a sör készítésének folyamataival. A főzdéhez kapcsolódó Taproomban, vagyis a speciális kóstolóteremben pedig 10 sörcsap és egy Bottleshop található, így tanulhatnak és kóstolhatnak is, ha regisztrálnak a Sörfőzde-túrára.

    Fehér Nyúl Sörfőzde, Budapest

    Ebben a sörfőzdében az a jó, hogy nem egyszerűen végigvezetnek a főzdén, hanem tematikus workshopokat és túrákat találnak ki a jelentkezőknek. Az Ízek és ízhibák a sörben című workshopra, ahol a leggyakoribb ízkomponenseket és ízhibákat ismerhetik meg a sörkedvelők, még lehet jelentkezni. Az eseményt október 17-én 14 órától tartják.

    A másik programlehetőség pedig a Főzdetúra, ami a víztől a sörig vezeti végig a vendégeket a sörtörténelmen. A sörfőzökkel és a főzde alapítóival szállhatunk alá a nyúl üregébe október 14-én szerdán 19 órától.

    Bigfoot sörfőzde, Domony

    A Bigfoot sörfőzde 2013-ban, a Budapesthez közeli Domonyban kezdte meg sőrfőzési munkáját. Felsöerjesztésü söreik olyan nevekkel kerültek a polcokra, mint a Chicago, a Négy kettes, avagy a 2222, ami az amerikai IPA-k családjába tartozik, vagy az Alcatraz, ami egy sötét és édeskés barna sör.

    A kép illusztrációForrás: Shutterstock.com

    A nevek mögött rejlő söröket a főzdelátogatáson is megismerhetik. A látogatás alapdíjába beletartozik az üzem bemutatása és a sörkóstolás sörkorcsolyák kíséretében. A túra időtartama egy óra, jelentkezni pedig a főzde oldalán megadott e-mail címen lehet.

    Etyeki Sörmanufaktúra, Etyek-Botpuszta

    Bár ez a sörmanufaktúra nem hirdetett meg konkrétan főzdelátogatást vagy túrát, de a mintaboltjába, Etyekre azért érdemes lehet egy péntek délutáni kirándulást tervezni, már csak a szép természeti környezet miatt is.

    Mecseknádasdtól egészen Szarvasig folyik a sör

    Karl Mikro-Sörfőzde, Mecseknádasd

    Az impozáns sörkínálattal rendelkező Karl Mikro-Sörfőzdébe már csak a természeti szépségekért és a falu nyugodt hangulatáért is érdemes ellátogatni. Ha pedig sörkedvelők vagyunk, akkor itt egy olyan főzdét találhatunk, ami egy klasszikus borospincéből és egy présházból alakult át.

    A főzdénél jelentkezhetünk sörkóstolásra, aminek része a sörfőzde bejárása is, illetve saját sörünket is elkészíthetjük, vagy részt vehetünk a sörfőzés lefolyásában is. Az időpontot és a dátumot e-mailben beszélhetjük le a tulajdonosokkal. 

    Zip's Sörfőzde, Miskolc

    Miskolcon találni egy lokálpatrióta craft sörfőzdét, aminek a sörei abban a főzőházban készülnek, ami a nemzetközileg is elismert sörgyárépítő és -telepítő ZIP Tech cég mintaüzemének épült. Elindulásuk óta nyitottak két éttermet, a zip's BEER & Tapas italozót és falatozót, valamint a zip's BEER & Restaurantot, ami egy látványsörfőzdével operáló étterem.

    Emellett tartanak hivatalos sörfőzőoktatást is. Az órák ideje alatt a sörkedvelők jóval többet megtudhatnak a sörkészítésről, mint egy sima főzde-túrán, hiszen azokon a sörfőző-berendezéseken tanulhatnak, amelyeken a főzde saját sörei is készülnek.

    Szent András főzde, Békésszentandrás

    A Szent András Sörfőzde első söre, a Jäger, egy könnyű bajor lager volt, és 1993-ban jelent meg a boltok polcain. Azóta ezt a sört 1993 néven főzik. A sörök, a Rózsa Söröző és a főzde újragondolása 2014-ben indult el, amikor egy helyi testvérpár Bukovinszky Béla és László átvette a főzde vezetését.

    Munka közbenForrás: Békésszentandrási Szent András Sörfőzde / Facebook.com

    Mára a főzde portfóliójában közel 20-féle sörtípus található, amiket évszakhoz illő, szezonális különlegességek egészítenek ki. Ha a helyszínen kóstolnánk meg ezeket, főzdelátogatásra is lehetőség van, de csak hétvégenként, maszk viselése mellett és minimum tízfős csoportokban. A túrákról érdeklődni és jelentkezni a főzde honlapján megadott telefonszámon lehet.

    A Nyitott Főzdék Napján szinte minden kapu kitárul

    Ha megtetszettek az említett főzdék és túralehetőségek, akkor érdemes lesz október 10-én odafigyelni a Nyitott Főzdék Napja résztvevőire, mert 26 magyar kisüzemi sörfőzde hirdetett programot erre a szombati napra. Az esemény leírása szerint Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton pedig komlótermesztésről szóló előadásokkal várják majd a vendégeket.

    Tokajban és Etyeken is lesznek sörös programokForrás: Nyitottfozdeknapja.hu / Press

    A rendezvény Vas megyétől egészen Borsodig megmozgatja a kisüzemi sörök iránt érdeklődőket, hiszen a résztvevő főzdék az ország szinte minden szegletében kínálnak valamilyen programot. Vállalták például, hogy bemutatják a vendégeknek a sörkészítés folyamatát, és a sörkóstolók mellett vásárlási lehetőséget, illetve sörhöz illő ételeket, sörkorcsolyákat is biztosítanak.

    A Nyitott Főzdék Napján bemutatkozik egyebek mellett a Vas megyei Csempeszkopácson mindössze néhány hete megnyílt Krenner Brewery, a Győrújbaráton található Vaskakas Sörfőzde, a Nógrád megyei Rétságon működő Fűtőház Sörfőzde, a dombóvári Kissler Sörfőzde és a már említett mecseknádasdi Karl Microbrewery is. 

    Budapesten a Fehér Nyúl Sörfőzdébe, a First Craft Beer-hez, Csepelen pedig a Rizmajer Sörfőzdébe kukkanthatunk be. A programokon a részvétel ingyenes, a fogyasztásért és a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért azonban fizetni kell. A résztvevő sörfőzdék listáját a nyitottfozdek.hu oldalon találják.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!