A Bazilika tornyait mostantól egy lazacos rántotta mellől is megcsodálhatjuk

Az Aria Hotel Budapest miután átvészelte az elmúlt fél évet, úgy döntött, hogy ősztől kiszélesíti tetőbárjának, a High Note SkyBarnak a repertoárját, és hétvégeken már reggelivel, esténként pedig Jóvér Ferenc séf és csapata által összeállított vacsoramenüvel várja a vendégeket.

Forrás: Aria Hotel Budapest

Mivel a bevezetett határzárak miatt szinte minden hotelnek és étteremnek a lokális piacra, a hazai vendégek kiszolgálására kell fókuszálni, ezért állt elő az Aria Hotel Budapest is ezzel a bővítéssel – olvasható a sajtóközleményben.

Aki kipróbálná a reggeli ajánlatot, az hétvégenként 8 és 12 óra között válogathat a friss péksütemények, felvágott- és sajtválogatások között, illetve olyan specialitásokat is választhat, mint a balzsamecetes koktélparadicsommal és rukkolával tálalt Croque monsieur, vagy a skandináv ízeket idéző házi gravlax, amit tojásrántotta kísér barna magvas kenyérrel és kapros savanyított kígyóuborkával.

Aki pedig az édes napkezdés híve, az házi granolát vagy friss, szezonális gyümölccsel gazdagított bircher müzlit is rendelhet, illetve a bár egyik édes specialitását, a krémsajtos-brandys öntettel és pekándiós karamellropogóssal megbolondított fahéjas tekercset.

Bár a hotel utcafrontján helyet kapott Liszt Étterem nyitására még várni kell, a konyha séfjének, Jóvér Ferencnek és csapatának szezonális alapanyagokból készülő fogásait már megkóstolhatjuk a bárban, egy karnyújtásnyira a Bazilika tornyaitól.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek