A 100 legjobb magyar bor egy helyen egy jeggyel kóstolható

A Winelovers 100 Nagykóstolót szeptember 19-én 14 órától rendezik meg, a rendezvény apropóját pedig az adja, hogy előtte két nappal jelenik meg a Winelovers 100 – A 100 legjobb magyar bormagazin 2020-as kiadása. Az ebben szereplő száz kiválasztott bor mind kóstolható lesz a Corinthia Hotel Budapest épületébe tervezett eseményen.

Forrás: Winelovers / Press

A kiadvány és a kóstolható borok listája a Winelovers 100 tesztre épül. A teszten elismert hazai és külföldi borszakértőkből álló zsűri választotta ki azt a 100 bort, ami szerintük jelenleg a legjobb a piacon, és amelyeknek ott a helyük a vásárlók kosarában – olvasható a sajtóközleményben.

„Teljesen objektív, abszolút skála nem létezik, hiszen a kóstolt bor és a kóstoló személy maga is élő anyag, aminek állapota napról napra változhat. Mi mégis azt gondoljuk, hogy 2020-ban ez a 100 bor érdemli meg leginkább a fogyasztók figyelmét" – fogalmaznak a magazin beköszönőjében.

A kóstolható borok között találnak majd illatos fehérbort, rozét, száraz fehérbort, vörösbort, édes bort és pezsgőt is, vagyis a hat főkategória legjobbjait.

Mindezek mellett a kiállítók további boraikat is elhozzák majd, a tanulni vágyók pedig idén is részt vehetnek az ingyenes Borkollégium Pop-up kurzusokon.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek