Ezekre figyeljünk, ha alapanyagot, ételt rendelünk a járvány ideje alatt!

Elkaphatjuk a betegséget az élelmiszereken keresztül? Elég, ha csak vízzel mosssuk meg a nyersen fogyasztandó zöldségeket, gyümölcsöket? Mit együnk, hogy a lehető legjobban támogassuk az immunrendszerünket, a testi és lelki egészségünket a járvány ideje alatt?

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokakban felmerülhettek a fenti kérdések, éppen ezért a Felelős Gasztrohős Alapítvány, a Napi Táptudás és a Babramegy blog szerzői közösen megalkottak egy olyan infografikát, amiben tippeket és higiéniai gyakorlatokat találnak azok, akik készételt, vagy alapanyagot rendelnének házhoz a járvány ideje alatt. A grafikákat, ahogy már a Koronavírus Étkezési Kisokos esetében is, Kőfaragó Anna grafikus készítette.

IllusztrációForrás: Shutterstock.com

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy az étel a vírus terjedésének forrása vagy útja lenne, azonban fontos, hogy felhívjuk a figyelmet néhány "óvintézkedés" bevezetésére, és eloszlassunk tévhiteket – olvasható az alapítvány közleményében.

Emellett az is a céljuk, hogy felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy most is érdemes a helyi termelőket, valamint a környezetbarát megoldásokkal működő éttermeket választani, a saját és a bolygónk egészségének érdekében.

Alapanyag kiszállításForrás: Felelős Gasztrohős / Kőfaragó Anna

Az étkezés alapvető szükségletünk, azonban a vírushelyzet okozta feszültebb időkben még fontosabb, hogy milyen forrásból, milyen alapanyagokat fogyasztunk, hiszen az étkezésünk nagyban hozzájárul a mentális állapotunkhoz is.

A Babramegy blog szerzője szerint a stresszesebb, megterhelőbb időszakok átvészelésében, mint amilyen a mostani is, sokat segíthet, ha étrendünkbe minél több helyi, szezonális zöldséget-gyümölcsöt építünk be.

Tanácsként olvasható az is, hogy az elkerülhetetlen nassolás idején legyen mellettünk mindig egy pohár víz, először ebből kortyoljunk, mert ez is csökkentheti a nassolás mennyiségét. Ha pdig mégis ennénk valamit – az egészségtelen, feldolgozott élelmiszerek és édességek helyett inkább egy-egy répát, almát, vagy pár szem olajos magot ropogtassunk el.

ÉtelkiszállításForrás: Felelős Gasztrohős / Kőfaragó Anna

Az ételrendeléssel kapcsolatban jelenleg az áll fenn, hogy nem veszélyes házhoz rendelni a kész ételeket, de fontos bevezetni néhány új szokást; például a rendelt étel újra melegítését. A csomagolást pedig tegyük tálcára vagy egy újságpapírra, a kipakolás előtt és után pedig alaposan mossunk kezet. A közölt infografikák több tippet is tartalmaznak, érdemes őket átnézegetni.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek