220 éve nem főzött sört támasztott fel a Grimbergen

    Belgium a sör nagy hazája (Csehország mellett természetesen), ahol főleg az apátsági főzdék maradtak dominánsak és keresettek a piacon. Ezekben persze már rég nem csuhás szerzetesek főzik a sört félhomályban, profibb és modernebb módszerek dívnak. De a régihez is szeretnek visszanyúlni, már ha vissza tudnak.

     

    A Guardian cikke pont egy ilyen történetet vázol, aminek lényege, hogy a Grimbergen nevű főzde rálelt egy 220 éve elfeledett receptre, és ez alapján újraalkottak egy sokszáz éves sört.  

    Karel Stautemas apát a helyi polgármester jelenlétében, nagy sajtótájékoztatón jelentette be a hírt. Elmondta, hogy négy éven át kutatták, miként főzték a sört abban az 1128-ban alapított norbertinus monostorban, amit 1798-ban a francia forradalmi erők semmisítettek meg. Ugyan a rendházat később újjáépítették, a régi receptek elvesztek.

    Sör.Forrás: Annavee/Shutterstock

    De az archívumok gondos áttúrásával csak meglelték a receptet a megfelelő mennyiségű hozzávalókkal és az elkészítés metódusával. A sör erős, 10,8 százalékos, szóval már 1-2 korsó fejbe vághat. Amúgy 12. századi könyvekből mazsolázták ki a részleteket, például azt, hogy fermentált gyógynövények helyett komlót használtak. Ezek a könyvek úgy élhették túl a 18. századi tüzet, hogy a szerzetesek befalazták őket.

    Aztán később megtalálták ezeket az elrejtett könyveket, de az ólatint és óhollandot senki sem tudta kisilabizálni. Önkéntesek segítségével sikerült, a végén a hozzávalókat, a felhasznált hordók és palackok típusait és persze az elkészült sörök listáját is megfejtették. Hozzátették, az akkori sörök a mai kor emberének nem ízlettek volna, eléggé semmilyenek voltak, igaz volt rájuk a folyékony kenyér elnevezés.

    Az viszont kiderült, hogy a korabeli szerzetesek rendkívül innovatívok voltak, tízévente cserélték a receptet.  

    A régi receptúra alapján készített sört a Grimbergen az anyacéggel, a Carlsberggel együttműködésben dobja majd piacra. Évi három millió, 0,33 literes palackkal terveznek, főleg a belga és a francia piacra. Érdekesség, hogy a sajtótájékoztatón megkérdezték Stautemast, nem zavarja-e, hogy egy multicéggel álltak össze: elmondta, hogy nem, mert a befolyó jogdíjakból van elég pénzük éldegélni, zarándoklatra menni és segíteni bárkin, aki bekopog az ajtajukon.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!