Százéves sört találtak a dán ház padlója alatt

Parádés leletre bukkantak dán munkások Viborgban, amikor felszedték egy régi épület padlóját – írja a Drinks Business. Hét palack régi, 113 éves sört szedtek ki a földből, ami atekintetben nem csoda, hogy itt működött korábban az 1832-ben alapított Odin Sörfőzde, amit 1988-ban zártak be.

Az 1906-ból származó sörök bontatlanul hevertek egy padló alá helyezett faládában.  

Ersted Møller, a Viborgi Múzeum kurátora nagyon lelkes a lelet miatt, hisz a palackok egész jó állapotban kerültek elő, a címkék is épek és olvashatók rajtuk. A múzeumi kollekcióban vannak ugyan régi palackjaik az Odin főzdéből, de mindegyik üres. Møller hozzátette, érdekes lenne tudni, milyen volt a sör íze annak idején.

Ez a sör illusztráció.Forrás: Givaga / Shutterstock

Később sajnos kiderült, hogy két üveg dugója nem volt a helyén, ezért már rég elpárolgott belőle a sör, de öt üveg intakt volt. Találtak egy kézzel írt üzenetet is, amit C.E. Pehrsson, az Odin akkori serfözőmestere írt abból az alkalomból, hogy új padlót kapott a manufaktúra, ennek állítottak emléket ezzel a különös időkapszulával.

2008-ban amúgy a Carlsberg, a nagy dán söróriás 1883-as palackokat talált, sőt sikerült is kinyernie belőle az élesztőt és főznie egy hasonló sört. A lap felsorol hasonló példákat, korábban izraeliek Jézus-korabeli sört, amerikaiak pedig inkák kora előtti sört próbáltak főzni.

Sőt, ezzel nincs vége a sornak (és sörnek), hisz a Japan Timesnál bukkantunk egy olyan cikkre, ami szerint az amerikai New York államban egyetemi hallgatók egy 1886-os hajóroncsban talált sörből próbálnak élesztőt kinyerni. A célt nem kell elmagyarázni, a sört akarják rekonstruálni.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek