Rendhagyó helyszínről jelentkezik a Balatoni Kör Gasztropiknike

    Az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatot – mely a télen-nyáron nyitva tartó Balatont igyekszik az utazók figyelmébe ajánlani – eddig Sümegen, Balatonlellén, Badacsonyban, Csopakon és Köveskálon rendezték meg. A befejező állomás pedig a Balaton közepe lesz, ahova május 10-én fut ki a komp a szántódi révből. Az eseményen élőzene kíséretében kóstolhatnak finom ételeket és italokat, illetve kézbe vehetik a legújabb Kóstold körbe kiadványt is.

    Forrás: Nádudvari Péter / Gasztropiknik

    A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait a fókuszban lévő nyár helyett a szervezők szándékosan az őszi-téli napokra időzítették. A korábbi és a május 10-i eseményen a közönségnek lehetősége volt és lesz megismerkedni a tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel és gyerekeknek szóló játékokkal – olvasható a sajtóközleményben.

    A gasztropiknikkel kapcsolatosan Tóth Balázs ötletgazda arról beszélt, hogy a sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: a balatoni szezon egyre inkább kitolódik, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket. Ennek a döntésnek a gazdaságélénkítő hatását pedig nemcsak a vállalkozók, de az önkormányzatok is megérzik.

    Forrás: Nádudvari Péter / Gasztropiknik

    Vízre bocsátják a kiadványt

    A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett zongoramuzsika (Ökrös Károly – Budapest Bár) kíséretében „bocsátják majd vízre" a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt. Ennek a segítségével könnyedén tájékozódhatnak majd a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról.

    Forrás: Nádudvari Péter / Gasztropiknik

    A Gasztropiknik kompja a Szántódi révből indul május 10-én, két alkalommal. Az első út 13 órától 15-ig tart, a második turnus pedig 16 órától 18 óráig. A részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött, melynek ára 4 900 Ft, amely tartalmaz két pohár bort és egy főételt, valamint a 360 fokos balatoni panorámát.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!