Új-Zéland olyan hiánnyal küszködik, amilyenre soha nem számított

    Új-Zélandon tojáshiány alakult ki, miután az ipar egy masszív átalakulási periódusba ért – ugyanis az egész állattenyésztő ágazat szabad tartású gazdálkodásra áll át. Erre azért van szükség, mert pár éve az ország legnagyobb szupermarketjei bejelentették, hogy nem hajlandóak többet ketrecben tartott csirkék tojásait felvásárolni.

    Forrás: shutterstock,com

    Időben ez azt jelenti, hogy 2027-től egy termelőtől sem vesznek át olyan tojást, ami bezárt, rossz körülmények között tartott csirkéktől érkezik. A kijelentés egyébként akkora erővel bírt, hogy sok helyi étterem, illetve a McDonald's és a Burger King is csatlakozott.

    Az átalakulással megjelent problémák – a ketrecek felszámolása, a szabadtartáshoz megfelelő csűr és füves terület kialakítása – viszont tojáshiányt generáltak a gazdáknál és így a boltokban is. Ehhez pedig még hozzájött az is, hogy a helyiek jóval több tojást fogyasztanak, mint tíz éve. Míg korábban egy ember 200 tojást fogyasztott el egy évben, most ez a szám 230-ra ugrott.

    A gazdák oldaláról nézve, akik belevetették magukat az átalakításba, új területet kell találniuk, új infrastruktúrát kell kialakítaniuk, szinte mindent előlröl kell kezdeniük. A Guardian cikke szerint sokan nem is bírták az átalakulással jött stresszt, és fel is adták a csirketenyésztést és tojásbizniszt. Pedig ha meg tudnak küzdeni az időjárási tényezővel, a figyelmesebb etetéssel és a magasabb pusztulási rátával, akkor a végén jobban is kijöhetnek, mivel jelenleg 12 darab szabadtartásos tojás ára 7 új-zélandi dollár (1327 forint), míg 30 ketreces tojás ára 9,5 új-zélandi dollár (1703 forint).

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!