Öt olyan hely a városban, ahol egy jót pho-zhatnak

Az elkötelezett ázsiai levesfogyasztók (pho, ramen) tudják, hogy az alapon múlik minden; az alaplevesnél pedig a főzési időn, a fűszereken és a régió ízlésvilágán, ahonnan a szakács érkezett. Nincs két ugyanolyan pho leves. Van, amelyik karakteresebb és kevesebb feltétet igényel. De van olyan konyha is, ahol a korianderrel, a thai bazsalikommal, a babcsírával, a csípős szósszal, újhagymával és a hajszálvékony hússzeletekkel lesz csak kerek a tányér.

Bármelyiket is próbálnák ki, nem kell értük egészen Vietnamig utazni – hacsak nem akarnak, persze – itt Budapesten is találnak jó pár érdekes pho éttermet és kifőzdét. Ezek közül ajánlunk most figyelmükbe ötöt, amelyekből hármat már személyesen is kipróbáltunk, a másik kettő pedig már be van tervezve.

Oriental Soup HouseForrás: OSHO / facebook.com

Művirágok helyett csiptetős menüsor

Az OSHO-ban, vagyis az Oriental Soup House-ban, amit egy vietnami-francia testvérpár álmodott meg, 2018 tavaszán jártunk először, és azóta is visszatértünk már párszor. Visszacsábított minket az az öt-hat leves, amit még nem kóstoltunk meg. Más helyektől eltérően az Osho egy sterilebb, dizájnosabb hely, mint általában az ázsiai kifőzdék; de a pho leveseik attól még élvezetesek és karakteresek, bár a fűszerhasználat jóval visszafogottabb.

Ottjártunkkor tetszett a tálalás és az elegendő friss zöldfűszer, valamint a mindig roppanós babcsíra is. Legutóbb Dim Sum levest és a Vit Mang névre hallgató kacsahúsos pho-t kóstoltuk, de a szaftos töltött batyuk, valamint a kacsaleves gazdag íze és citromos aromája mindent vitt. Az Oriental Soup House 11:30-tól 22 óráig tart nyitva a Balzac utcában.

Funky PhoForrás: Balkanyi Laszlo / Funky Pho / facebook.com

Mi a funky? Hát a pho!

Mindenkinek más a véleménye, de nálunk mindenképpen ott van a listán a Funky Pho. A magyarok által megvalósított vietnámi kifőzde tulajdonosait és ételeit a Gourmet Fesztiválon ismertük meg, mikor a szervezők felvették a kiállítók sorába az ázsiai és a street food ételeket is.

A Funky azóta túl van egy szakácskönyvön, egy séf váltáson, és többek között olyan új ételkreációt vett fel a menüre, mint például a házi kimchi és a pacalsaláta. De azért mi még mindig a gyömbéres marináddal készített hátszínes pho-ra esküszünk, amit foghagymás-erőspaprikás keverékkel és marinált sárgarépával szoktunk megküldeni. A Funky Pho a Mozsár utcában várja a levespártiakat 11:30-tól 22 óráig.

Speciális Vietnami MelegkonyhaForrás: Speciális Vietnami Melegkonyha / facebook.com

Két helyen egyszerre dől a lé

Harmadik levesezőnkért kicsit távolabb kell utazni, egyenesen Kőbányáig a 3-as villamos vonalán, de a Speciális Vietnami Melegkonyha megéri a ráfordított időt. Viszont ha Buda közelebb esik, akkor a Győri út 2-es szám alatt egy új éttermüket is megtalálják.

Bár az étterem egyik helyen sem az OSHO menő dizájnja felé hajlik, hanem a nagyobb ünnepségekre érkező, a kerületben lakó vietnámiak étvágyát igyekszik csillapítani, ez nem vesz vissza semmit a pirított marha pho és a darált húsos, forrázott pho leves élvezetéből. A leves nagy adag és ízletes, 1300 forintos árához mérten pedig tökéletes mennyiség. És ha valamelyik helyen belefutunk egy vietnámi ünnepségbe, még az ország sürgés-forgása is megelevenedik körülöttünk. A Speciális Vietnami Melegkonyha az Előd utca 1. és a Győri út 2. szám alatt található.

Saigon BisztróForrás: Saigon Bisztró / facebook.com

Annyit meséltek róla, hogy mennünk kell!

A Saigon Bisztrót egy régóta levesező barátunk ajánlotta a figyelmünkbe, azzal a felkiáltással, hogy ha majd betérünk, a leveseket figyeljük, ne a berendezést. Elmondása szerint a gombás húsgombóc leves és a bambuszos kacsa leves nagyon ízletes, de az alaplé itt is visszafogottabb. A ház specialitásánál, a saigon levesnél azonban - ami garnélarákkal és vékony sertéshús szeletekkel, illetve sok fűszernövénnyel és fürjtojásokkal érkezik -, a levesalap sokkal fűszeresebb és erőteljesebb.

A Saigon étlapján jelenleg 9 leves szerepel, de mindegyik három méretben kapható, így ha egy kicsit rendelnek, akkor még talán odafér mellé egy főétel is. A Saigon Bisztró a Szondi utcában található és 11-től 20 óráig tart nyitva.

Hain Nam Pho BisztróForrás: Hain Nam Pho / facebook.com

A kihagyhatatlan friss tésztás hely

A Hai Nam Pho Bisztró nem maradhat ki a sorból, pedig 2015 környékén keringtek róla mindenféle hírek, és egy időre be is zárták, de a levesei úgy tűnik, mindent feledtetnek. Mivel mi még nem kóstoltuk konyháját, ezért csak másodkézből tudjuk ajánlani, de azok szerint, akik rendszeres látogatói a helynek, itt a legjobb a pho a városban.

Ennek az egyik oka az, hogy házilag készítik a belevaló tésztát, ami valljuk be, minden ételen nagyot dob – legyen az olasz lasagne, magyar káposztás tészta vagy vietnami pho leves. Mivel ennyien kedvelik a helyet és persze a leveseket, számítsanak forgalomra és némi várakozási időre. Ha kezdők a pho levesek terén, vagy éppen valami egészen eltaláltra vágynak, akkor a forrázott hátszínnel érkező levest válasszák – a törzsfogyasztók ezt ajánlják, és mi is ezzel kezdünk majd, ha végre eljutunk az Október 23-a utcába.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek