Összesen három módszerrel juthatunk természetes módon sóhoz: a tengerből, a halit-, azaz kősóbányákból, és a hatalmas sólepárlók segítségével – utóbbi módon készül az asztali sók többsége, míg a bányákból ipari felhasználású só kerül elő. A világ sókitermelésében Kína jeleskedik, amelyet az Egyesült Államok követ. Az évente előállított 220 millió tonna sónak csupán 6 százaléka kerül ételeinkbe. 

Wieliczka

Ennek a bányának a nevét már az is hallotta, aki nem érdeklődik a különféle sók iránt. A Wieliczka és Bochnia bányákat a 13. században nyitották, így Európa legöregebbjeinek számítanak, melyek ma már UNESCO védelem alatt állnak. A két bánya a Wieliczka Sótermelő Kastély felügyelete alá tartozott, melyet a középkorban emeltek, de az évek során már többször újjáépítettek. Itt a technológiák hosszú évszázadok alatti fejlődéséről kaphatunk átfogó képet: mindkét bányában több száz kilométeren át húzódnak a termek, melyek mellett kápolnákat és szobrokat is megcsodálhatunk.

A látogatást több formában is megejtheti. A klasszikus turistalátogatás a termekben kalauzol végig, és Szt. Kinga kápolnáját is magában foglalja, de ha ennél is mélyebben érdeklődik a só iránt, három érdekesebb csomag közül választhat. A Bányászok útja programban az igazi kalandorok beöltözhetnek bányásznak, és egy munkafelügyelő árgus tekintetének kereszttüzében a gyakorlatban is megtapasztalhatják, milyen a fizikai munka a bányában. Ennél is nagyobb testi erőt kíván a Wieliczka rejtélyei elnevezésű kaland, mely a bánya még szűz területeire viszi a legmerészebbeket. Akit a bányák szakrális oldala érdekel, azoknak találták ki az Isten áldja zarándokutat, melynek során a kápolnákat látogathatják végig, és imádságra is jut idő. Bővebbet itt tudhat meg a látogatási lehetőségekről.

Málta

A máltai szuvenírüzletekben egyre-másra tűnnek fel a szépen csomagolt sótermékek. Bár a sótermelés errefelé generációkon átívelő, és apáról-fiúra öröklődik, csak az utóbbi időben kezdtek a tengeri sóból ínyenc termékeket gyártani. A sót Málta és Gozo partvonalán gyűjtik össze. A Bugibba melletti Salina Bay a legnagyobb termőterület. Fénykorában a Salina Bay két „sószüret" alatt összesen négyezer tonna nyers sót adott. Máltán újabb, bár jóval kisebb sókádak is vannak, többek között Marsaskalában, Żonqor Point-on, Delimarában, Xgħajrában és Birżebbuġában. Sőt, Mellieħa, az észak-máltai város konkrétan a sóról kapta nevét (melħ) – és mellette, a Għadira-öbölben is folyt kitermelés.

A sótermelés úgy zajlik, hogy a tengervíz betör a parton található medencékbe. A vizet nyolc napig állni hagyják, majd kisebb sómedencékbe terelik, melyek még melegebb vízűek, és még távolabb vannak a tengertől. A szárítási folyamat elején a víz rózsaszínűre változik, és elkezdenek kialakulni a sókristályok. Ha kora reggel kimegy a tengerpartra a Gozo szigeti Marsalfornnál, megeshet, hogy látja a helyieket kősót begyűjteni a 350 éves medencékből. Gozo szigetén is több helyen termelnek ki sót: Qalában, Dwejrában és Xlendiben.

Piran

Határainkhoz közel is található olyan tengerparti város, mely felvirágzását a sónak köszönhette. A szlovén Piranban ma is kézzel készítenek világszínvonalú fleur de sel-t, azaz sóvirágot. A pirani sómedencéket i.sz. 804-ben hozták létre, és egy részük a mai kikötők térségében volt (Lucija, Portorož). A Sečovlje egy nagyobb, a Strunjan sómező pedig egy kisebb; ezek mindegyike ma már védett terület.

A Sečovlje parkban pedig vezetett túrák segítségével ismerhetjük meg a sókitermelés fénykorát és jelenét, ugyanis hétszáz hektáron még aktívan termelnek. Ugyanitt egy Sómúzeum is található. Strunjannál a Roja folyó torkolatát alakították sómezőkké a középkorban, az eredetinek ma már csak a töredékén termelnek. A százhatvan hektáros természetvédelmi terület, mely négy kilométeren át a tengerparton fut, ma különleges természeti környezetnek és élővilágnak ad otthont, egy toronyból pedig csodás kilátás nyílik.

A sómedencékből származó vizet és földet régóta használják gyógyászati célokra. Ha ilyen fürdőre vagy testkezelésre vágyik, Sečovlje-ban a Lepa Vida Spa-ban van erre lehetőség thalassoterápia formájában. 

Turks and Caicos

A Turks and Caicos szigetcsoport több lapos szigetecskéből áll, és a szigetcsoport mindegyik nagyobb tagján legalább egy természetesen sómedence vagy sólagúna található. Ezek általában valamilyen módon kapcsolódnak a nyílt tengerhez. A brit gyarmatosítók már az 1600-as évek végén felfigyeltek az itteni sómedencékre, és rögvest el is kezdték kiépíteni ezeket. A kitermelés csúcsán összesen 800 hektáron dolgoztak három szigeten, és 129 kilométer volt a sómedencéket elválasztó kőfalak hossza. A kitermelés fejlődésének gátat vetett, hogy a szigetország kicsi, így egy ponton túl már nem lehetett növelni a termelt mennyiséget. Az 1900-as évek közepére le is álltak vele, mert nem volt gazdaságos.

A sómezők azonban maradtak a helyükön Grand Turk, South Caicos és Salt Cay szigeteken. Nemcsak az elválasztó falakat, de az összetett kapu- és zsiliprendszereket is megcsodálhatjuk. Utóbbi két szigeten nagyobb épületeket is láthatnak a kirándulók, melyek valaha a termeléshez kapcsolódtak. Mivel mindkét szigeten minimális fejlődés történt az utóbbi évtizedekben, tulajdonképpen időutazásnak is beillik, ha ide látogat. A sókitermelés fénykorába egyébként lenyűgöző betekintést nyújt egy régi film is, az 1941-es Bahama Passage, melynek nagy részét Salt Cay-en forgatták, amikor a sómezők még működtek.

Pakisztán

A világ legszebbnek tartott, illetve második legnagyobb bányája nem éppen turistacélpont, de a képek alapján bőven megéri a látogatást, ha Ázsiában jár. A helyhez történelmi legenda is kapcsolódik: állítólag Nagy Sándor lova fedezte fel időszámításunk előtt 326-ban, amikor elkezdte nyalogatni a földön található köveket, amikor megállt pihenni a hadsereg. Amikor más lovak is követték a példáját, a katonák szagot fogtak – vagyis felfedezték a khewrai sólelőhelyeket.

Ma, bő kétezerháromszáz évvel később csak egy bánya nagyobb ennél a világon: a kanadai Ontarióban, Goderich-ben található sóbánya. Pakisztánban évente 325 ezer tonna sót termelnek ki, ami azt jelenti, hogy ez a bánya a becslések szerint eddig összesen 220 millió tonna sót adott – de a szakemberek szerint közel hétszázmillió tonna sót rejtenek a tárlók. Hivatalosan csak az 1200-as években jegyezték fel először, hogy itt jelentős sókitermelés folyik. 

A 110 négyzetkilométeren elterülő bányarendszerben 40 kilométernyi járat van, melyek némelyike 730 méter mélyen nyúlik a hegy gyomrába. Ahhoz, hogy a bánya ne omoljon be, nagyjából a felét tudják kibányászni, a többi rész tartópillérekként szolgál. A bányarendszerben mecset is működik, minaretje természetesen sóból épült, és az utóbbi időkben olyan turistalátványosságokkal is gazdagították, mint a Kínai Nagy Fal miniatűr sóváltozata. A tárolókat szép világítással is ellátták, 1930 óta elektromos kisvasúttal látogathatók. Különösen a 75 méter nagyságú "Nagytermet" érdemes megnézni, melynek oldalaiba csigalépcsőket vájtak. Itt található a világ egyetlen sóból készült postahivatala is: a még ma is működő intézményt a dolgozók számára hozták létre.

Pakisztánban utazgatva szervezett, egynapos túrával is eljuthat ide Iszlámábádból, ha egyedül vállalkozik az útra. A bányák az M2-es autópályától nem messze találhatók, Khewra városában akad szálloda és vendégház is. A bányának van közösségi oldala is.

Alpesi só

Az egyik legjobb alpesi só honnan máshonnan kerülhetne elő, ha nem Svájcból. Bex városkában az első járatokat a hegyoldalban 1684-ben alakították ki, egy vezetett túra keretében ma is láthatjuk a régi sókitermelés történetét egészen a modern időkig. A program része egy audiovizuális bemutató, illetve a kézműves sóműhely megtekintése. A látogatás végén kóstolóra is sor kerül.

A normál turistaprogramon túl speciális vezetett túrákat is ajánlanak azoknak, akiket a szokottnál jobban izgat ez a téma. A TrekkMines elnevezésű séta kézzel vájt járatokban és termekben kalauzolja a látogatókat, melyek közül több nagyon szűk, vagy olyan alacsony, hogy kiegyenesedni sem lehet benne. A járatokban folyamatosan 18 fok a hőmérséklet. A három és fél órás program ebéddel vagy anélkül is foglalható, és körülbelül három kilométert jár be a hegy gyomrában – ennek során a résztvevők a 18. századi munkaszinteket is bejárják, majd a bányászok kisvonatán hagyják el a bányát.
Ha még különlegesebb élményre vágyik, érdemes a bányászok ünnepén, a Sainte Barbe-kor érkezni, ami 2018. december 1-jén lesz legközelebb. Részletesen itt olvashat erről.

Hogy mit hozzon innen haza? Hát a Sel à l'Ancienne-t! Ez a kétszáz millió évvel ezelőtt az Alpok sziklái közt csapdába esett tengeri só teljesen természetes állapotában kerül az üvegekbe, és nem adnak hozzá sem jódot, sem fluort.