Málta világörökségei helyszínei önmagukban is megérnek egy kiruccanást

Málta vitathatatlanul 2018 legmenőbb úticéljai közé tartozik, és nem csupán azért, mert idén a hollandiai Leuwarden mellett Valletta tudhatja magáének az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az izgalmas nyitóprogramokról már januárban írtunk, és azóta természetesen csak még jobban belehúztak. Pedig ha ezek nem lennének, akkor is volna mit nézni Máltán. Ezúttal a szigetállam UNESCO világörökségi helyszíneire kalauzoljuk az olvasót.

Málta szigetcsoportja összesen három UNESCO világörökségi helyszínt mondhat magáénak. Először is a főváros, Valletta– úgy, ahogy van –, aztán akadnak több szigeten is őskori templomok is. A harmadik helyszín, amit az UNESCO felvett a listájára, a Ħal Saflieni hipogeum, mely tavaly nyílt meg újra a látogatók előtt.

Valletta minden szögből jól mutatForrás: Flickr.com


Valletta a nevét a Szent János Lovagrend igen tisztelt nagymesteréről, Jean Parisot de Vallette-ről kapta. A káprázatos erődváros a Sceberras-félszigeten található sziklákon kapott helyet, mely meredeken emelkedik ki a két nagy öbölből, a Marsamxettből és a Grand Harbour-ból. Az 1566-ban kezdődött városépítés hihetetlenül gyorsan, mindössze tizenöt év alatt befejeződött – ráadásul képzelje el, hogy akkoriban alig álltak rendelkezésre olyan technikai eszközök, mint most, tehát szinte kézzel építették az egész várost.

A főváros utcáin egymást követik a szemnek kellemes részletek és látnivalók, kávézók és izgalmas kis üzletek. Vallettát egyértelműen gyalog érdemes felfedezni, és mint egyszer megjegyeztük egy hosszú hétvégés ajánlónkban, legalább egy napot kell rá szánni. Jó kiindulópontok lehetnek – különösen nyári melegben – Valletta kertjei: többek között a Felső-Barakka kert, ahonnét csodás kilátás nyílik a kikötőre, illetve a Hastings és az Alsó-Barrakka kertek is. Az előbbi tetején található ágyúsorról szoktak dísztüzet leadni, és ugyaninnét lifttel mehet le a tengerszintre.

Kilátás a Felső-Barrakka kertbőlForrás: Flickr.com

A máltai templomok legékesebbiek kétségkívül a Szent János-társkatedrális, a barokk művészet és építészet egyik gyöngyszeme, melynek múzeumába is érdemes bekukkantani. A márványpadlózat alatt végig lovagok nyugszanak, szám szerint 375. A templom leghíresebb műalkotása Caravaggio nevéhez fűződik, ez a Szent János lefejezése című falfestmény.

Travelo-tipp
Ha kedveli a Trónok harcát, Máltán több forgatási helyszínt is felkereshet. Sajnos az Azúr Ablakot, ahol Daenerys és Khal Drogo megesküdtek, már soha többé nem láthatja a sorozatban látott formájában, a sorozat első évadában Királyvár helyszínéül Mdina városa szolgált, ahol a Trónok harca óta jelentősen megugrott a turisták száma. Egy másik máltai városban, Kalkarában a 17. századi Ricasoli-erődben forgattak, ez szolgált a Vörös Erőd helyszínéül.
Máltán járva egynapos vezetett túrán eredhet a Trónok harca nyomába, ráadásul két színész kalauzolásával, akik maguk is szerepeltek a sorozatban. A kilencórás program 74 dollártól (kb. 19 ezer forinttól) vehető igénybe.

A Nagymester Palotájának szigorú külseje egyáltalán nem sejteti a belső terek túlburjánzó díszítését. Ebben az épületben székeltek a nagymesterek, majd Málta függetlenségétől 2015-ig a parlament is. Ha a lovagi páncélok a gyengéig, itt aztán nem fog csalódni: a lovagok halála után ugyanis páncélzatuk a Lovagrend tulajdonába került. A 16. és 18. század közötti időszakból mintegy ötezer darabot őriznek itt – eredetileg 25 ezer volt, de Napóleon áldásos tevékenysége, és a brit kormányzók hanyagsága folytán csupán ennyi maradt meg az utókornak. Egyes termeket időnként lezárnak, mert a máltai elnöknek továbbra is ez a hivatalos rezidenciája, öt terem azonban mindig nyitva áll a látogatók előtt.

A sok más érdekes látnivaló mellett a város Régészeti Múzeumában i.e. 5200-ra tehető kőeszközöket is láthatnak az érdeklődők, nem is beszélve az őskori emberszobrocskákról: az Alvó Nő, melyet a Hypogeumban tártak fel, körülbelül ötezer éves.

Őskori templomok

A hét őskori templomot egymástól függetlenül emelték a szigetcsoport különféle pontjain, melyek Ġgantija, Ħaġar Qim, Mnajdra, Skorba, Ta' Ħaġrat és Tarxien, és ami igazán érdekes, hogy mindegyik teljesen egyedi konstrukció. Építésüket a szakemberek i.e. negyedik és harmadik évezred közé teszik, ezzel ezek a világ legősibb építményei közé tartoznak, melyek a kortársaik közül is kiemelkednek formai megjelenésükkel és díszítésükkel. Amikor bennük gyönyörködünk, érdemes szem előtt tartani azt a tényt, hogy építésük idején milyen szűkös erőforrások mellett dolgoztak alkotóik.

Hagar Qim részleteForrás: Flickr.com

A Gozo szigeten található Ggantija két temploma mind közül a legidősebb, ezen belül is a déli templom készült elsőnek. Létezésük azt igazolja, hogy itt már legalább ezer évvel a gizai piramisok építése előtt gazdag kultúra virágzott. Érdekessége, hogy a kerék feltalálása előtt készült, miközben egyes köveinek súlya eléri az ötven tonnát. A legenda szerint nem is emberek, hanem óriások építették, erre utal neve is, melynek jelentése „az óriásnőtől való".

Hogyan juthat el Máltára?
A Wizz Air heti 3 járatot üzemeltet Málta és Budapest között keddi, csütörtöki és szombati napokon. Jegyek 16 490 forinttól foglalhatók. Tavaly a Wizz Tours úti céljai közül Málta volt az egyik legnépszerűbb az utazók körében. (X)

A Fifla szigetére néző sziklaormon álló Ħaġar Qim templom neve „álló köveket" jelent. Ez a nagyobb és kisebb templomból álló együttes sokkal rosszabb állapotban maradt fenn, mint a tőle nem messze található Mnajdra templomai, ugyanis ún. globigerinás mészkőből épült, míg a mnajdraiak korallmészkőből. Ħaġar Qim köveit főleg sziklába fúrt lyukakkal díszítették, és innét származik a híres Máltai Vénusz szobor, melyet a vallettai Régészeti Múzeum őriz.

A Hagar Qim erősen lepusztult déli falaForrás: Flickr.com

Talán az összes megalitikus emlék közül Mnajdra fekvése a legfestőibb, ráadásul talán ezek a romok maradtak meg a legjobb állapotban. A három templom közül a középsőt utólag építették egy magaslatra a már meglévő kettő közé, ráadásul az Alsó templomot úgy alkották meg, hogy a tavaszi és őszi napéjegyenlőségek idején a nap fénye a templom meghatározott pontjait világítsa meg. Mnajdra és Ħaġar Qim templomainak keletkezését egyaránt i.e. 3600 és 3200 közé teszik a régészek.

A tarxieni templomegyüttes keletkezésének korát i.e. 3600 és 2500 közé teszik. Ez Málta legösszetettebb műemléke, ahol összesen négy hatalmas templom állt valaha. Mire a régészek tudomást szereztek róla, és 1915-ben megkezdődött a feltárás, a kövek egy részét a helyi parasztok már elhordták. A templomok főként gazdag díszítésükről ismertek: a spirális vésetek és az állatos dekorációk voltak a készítők kedvencei. Az ásatáson talált kőhengereket valószínűleg az építkezéshez használták, ezeken mozgatták a kőtömböket. A tarxieni templomegyüttes valószínűleg a közeli Kordin templomaival és a hipogeummal együtt szolgált ki egy közösséget.

A Hal Saflieni hipogeum középső szintjének egy részleteForrás: Flickr.com

A tarxieni megalitikus templomegyüttestől nem messze található a Ħal Saflieni hipogeum (utóbbi görög szó jelentése „föld alatti kamra") egy több mint húsz barlangból álló üreglánc, egy részüket a természet, másokat emberi kéz alkotott. Több mint hatezer ember csontjait találták itt meg az 1905 és 1911 között végzett ásatások során. Származásuk i.e. 3500 és 3000 közé tehető.

A hipogeumot úgy fedezték fel, hogy 1902-ben nagyszabású építkezésbe fogtak Valletta külvárosában, és a ciszternákat építő munkások bukkantak egy földalatti kamrára. Attól tartva, hogy az építkezést leállítják vagy lassítják emiatt, nem jelentették az esetet a házak felépüléséig. Sajnos mire kiderült, milyen fantasztikus kincsre leltek, már jókora pusztítást végeztek Európa, de talán az egész világ egyik legtitokzatosabb templomegyüttesén.

A barlangegyüttes déli csücskében található a Szentek Szentje nevű nagy barlang, északi részében pedig a jósda. Ez egy ovális üreg, mely igen különlegesen veri vissza a hangokat: minden hangra sokkal magasabb visszhang válaszol. A hipogeum tehát amellett, hogy nagy, közös sírbolt volt, sok más funkciót is ellátott, ráadásul mindezt három szinten!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek