Tudatos tervezéssel idén olcsóbb is lehet a Balaton?

Ahogy minden évben, az idén tavasszal is a média figyelmének középpontjába került a balatoni lángos és fagylalt drágulása. De vajon tényleg olyan drasztikus az áremelkedés, hogy nem érdemes elindulni a Balatonra? A szakértők szerint a tudatos tervezés segítségével akár olcsóbb is lehet a nyaralásunk a tavalyihoz képest a Balatonnál - írja a sonline.hu.

lángos,balatonForrás: Pixabay.com

A balatoni turisztikai szakértők azt javasolják, hogy idén a tavalyinál is erősebb kritikával fogadjuk mindazt, amit az interneten olvashatunk. Szerintük a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem valós a híresztelés, hogy akkora az áremelkedés, hogy már nem is érdemes elindulni a tóhoz.

A szakemberek szerint a tudatos turisták nem dőlnek be azoknak a híreknek, amelyek a napokban arról szólnak, hogy csak négyezer forintos lángos kapható a Balatonon, hiszen kapható a strandétel 800 forintért is.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint idén már a fagylaltosok is célkeresztbe kerültek annak ellenére, hogy az idei Balaton Fagyija versenyen induló cukrászok többsége már több helyen azt nyilatkozta, hogy idén nem lesz nagy árváltozás a nyaralóövezetben. Tavaly az átlagár 550 Ft körül mozgott, idén pedig 600 forintot kell fizetni majd egy minőségi fagylaltért.

A lap szerint a tudatosabb hozzáállásnak köszönhetően sokan olyan helyet választanak a turisták, amelyek eddig kevésbé voltak divatosak. Ezeken a településeken olcsóbb a szállás, alacsonyabb a szolgáltatások ára és ráadásul a tömeg is kisebb. Sokan újra felfedezik az apartmanok nyújtotta szolgáltatásokat a hotelek helyett, és élénkülni látszik a kempingturizmus is. A tudatosabban tervező vendégek figyelnek arra is, hogy kevesebbet kelljen költeni szórakozásra, ezért a Balatonon az ingyenes események programturizmusa is élénkülőben van.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek